Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Kábán, de még élve találták meg azt a férfit, aki öngyilkosságra készült
Az erdőben rendőrök keresik az öngyilkosságra készülő férfit.

Kábán, de még élve találták meg azt a férfit, aki öngyilkosságra készült

Olvasási idő: perc

Életet mentettek az ózdi rendőrök. A hétvégén a Pázmány útról hívták a 112-t azzal, hogy egy 28 éves férfi öngyilkosságra készül. A központ azonnal küldött két rendőrt a megadott címre, ahol a párja elmondta, hogy az illető üzenetben elbúcsúzott tőle, és elindult az erdő felé. Az egyenruhások rögtön a keresésére indultak, ami a havas, sáros viszonyok között nem volt egyszerű feladat.

„A hóban található lábnyomok segítségével próbáltuk őt feltalálni, azonban ez nem volt annyira egyszerű, mert a terepviszonyok nagyon rosszak voltak, nagyon csúszott, nagyon meredek területeken kellett menni. Így nagyon nehezen tudtunk eljutni a feltalálási helyre. Majdnem öt kilométerre, az erdős részen belül találtuk meg. A lábnyomok megszakadtak, ekkor tudtuk, hogy valószínűleg a közelben találjuk majd meg. Átvizsgáltuk a területet, és az egyik fára felkötözve találtuk meg a személyt” – mondta Siket Szabina, az Ózdi Rendőrkapitányság rendőr őrmestere.

A bejelentéstől számítva 50 percen belül, 11 óra körül rábukkantak a férfire. Még életben volt, de az őrmester szerint, ha 5-10 perccel később érkeznek, megtörtént volna a baj. Leemelték a fáról, majd megkezdték az elsődleges segítségnyújtást és elindultak lefelé.

„Zavart személlyel sokkal nehezebben, óvatosabban kellett lefelé közlekedni, sokkal nehezebb volt a lefele út az időjárás és a terep miatt, és még a személyre is vigyázni kellett. Sokkal nehezebb volt lefelé menni, mint odafelé” – nyilatkozta Sallós Pál, az Ózdi Rendőrkapitányság rendőr őrmestere.

Az erdőből végül a cserdalápai temetőnél jutottak ki. A rendőrök az ügyeleten keresztül egyeztettek a központtal, így ott már a mentősök vártak rájuk. Ők a még mindig zavart állapotban lévő férfit az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházba szállították. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy hasonló krízishelyzetekben a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat díjmentesen hívható, a 116-123-as számon 0-tól 24 óráig várják azok hívását, akik végzetes lépésre szánták el magukat, vagy érzelmileg nehéz helyzetbe kerültek.

Kép forrása: Ózdi Rendőrkapitányság

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2026. május 29-én (pénteken) 11 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 30 napirendi pontot tárgyalnak meg a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.