
A járdalapokat az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai készítik. A formákba lapáttal rakják az anyagot, az asztal rezgése kirázza belőle a légbuborékokat, majd minden darab a polcra kerül. Néhány napos kötési idő után a már felhasználásra kész elemek raklapokon várakoznak tovább. Van sima és téglamintás is, utóbbi csúszásgátló tulajdonsága miatt járdákhoz alkalmasabb.
„40×40-es járólapok vannak, aztán van a gyeprácsos járólap, az ezekhez tartozó szegő, amit általában a város különböző területein lépcsőkhöz, járdákhoz használunk fel. Akár felújításra, akár építésre. A gyeprácsos elemeket inkább parkolókban használjuk fel, és gyártunk még mederelemeket is, ami csapadékvíz elvezetésére szolgál” – mondta Kovács Péter, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény betonüzem vezetője.
A téli hónapokban nem gyárthattak betonelemeket, azonban a jó idő beköszöntével elkezdődhettek a munkálatok. Ugyanígy a járdák építésével is várniuk kellett. Egyet most kezdtek el kialakítani a Lehel vezér út és a Bolyki főút egyik szervizútja között, az orvosi rendelő mögött. Az évek-évtizedek alatt kitaposott ösvényt most lakossági kérésre járható gyalogút váltja majd fel.
„Ez már tavaly év végén elkezdődött, de az időjárás viszontagságai miatt nem tudtunk még magát a fizikai munkát elkezdeni sem. Itt egy olyan járdát építünk ki, amit az idősek, a nyugdíjasok már régóta szeretnének, hogy könnyebb legyen nekik, a lépcsőt el tudják kerülni, és ebbe az irányba könnyebben tudjanak közlekedni. Ez a járda követi igazából a lakosság által kijárt nyomvonalat, annyiban változik most, hogy figyelembe kell venni a gyökereket és közműszolgáltatókat, és egy kicsit eltér majd a régi nyomvonaltól” – nyilatkozta Angyal Béla, területi képviselő.
Az ásást még csak most kezdték el, néhány hétig eltart, mire elkészül a járda. A munkát nehezíti, hogy egy ligetes területen át vezet majd az út. Harminc centiméter mélyre kell ásni, ezért egyelőre azt vizsgálják, hogy merre tudnának a legkevesebb gyökér átvágásával eljutni a lépcsőig. A két járdalap széles gyalogút alá majd sóderrel ágyaznak meg, két oldalán pedig szintén az ÓVI által gyártott, bebetonozott szegőket tesznek, így körülbelül egy méter széles lesz. Az tartja majd egyben a hozzávetőleg száz méter hosszú járdát. Egy padot is terveznek kitenni, hogy a fák alatt, árnyékban lehessen pihenni.











