
Zsákutca vezet el az orvosi rendelő mellett, amely a Lehel vezér út és a Bolyki főút egyik szervizútjának kereszteződésében áll. Két háztömbhöz lehet itt eljutni, és sok parkolót kialakítottak már a területen az utóbbi években, ezeket főleg az itt élők használják. Azonban az orvosi rendelő miatt nagyobb a forgalom, többen pedig az út szélén állnak meg, ami például a kukásautók esetében megnehezíti a közlekedést. Sokszor nem tudják üríteni a hulladéktárolókat, mert nem jutnak be a járművekkel. A rendőrség, a rendészet és a városüzemeltetés képviselői és a terület képviselője most a helyszínen egyeztettek arról, hogy a problémát hogyan oldhatnák meg.
„Felmerült megállni tilos tábla, várakozni tilos tábla, illetve lakóövezet. Most abban maradtunk itt a szakemberek véleménye alapján, hogy a várakozni tilos tábla lenne itt a legmegfelelőbb. Azért biztosítsuk azt, hogy az orvosi rendelőbe ha hoznak beteget, időset, meg tudjon arra a kis időre állni, míg kiszáll, bekíséri. Illetve az utca másik végén, oda egy megállni tilos tábla fog majd felkerülni” – mondta Angyal Béla, területi képviselő.
Több ötlet is felmerült egyébként az egyeztetés résztvevői között, míg végül emellett a megoldás mellett döntöttek. A rendőrség és a rendészet dolgozói a tábla kihelyezését követően gyakrabban fogják ellenőrizni az adott szakaszt.
„Hogyha ide, erre az útszakaszra várakozni tilos vagy esetleg megállni tilos jelzőtábla kerül ki, akkor a szabálysértési törvény szerint ez közlekedési szabálysértésnek minősül. Egészen a 6500 forinttól a 65000 forintig terjedő pénzbüntetéssel sújtható a tábla ellenére az úttesten várakozó vagy megálló jármű vezetője” – tette hozzá Rajhóczki Péter, az Ózdi RK Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.
Az osztályvezető egyébként elmondta, hogy sok panasz érkezik be hozzájuk ezzel és a környező útszakaszokkal kapcsolatban is, ami a parkolást illeti. További nehézséget jelent a Lehel vezér úti közlekedési helyzet is. Ott sok esetben szintén az út szélén álló autók gátolják a haladást, ez a probléma azonban később, további egyeztetések során oldódhat meg.





