
Ózdi résztvevők gyűltek össze ma délelőtt az Inkubátorházban a Határok áthidalása a kultúra által elnevezésű projekt záró rendezvényén. Az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány mellett a partnerek között szerepelnek romániai, ukrajnai és szlovákiai települések önkormányzatai is, így egy nemzetközi kulturális projektben vehetnek részt a helyi szervezetek. A szlovákiai Rozsnyón és a romániai Felsőbányán például labdarúgó tornákat rendeztek, ezeken az ÓVSE fiatal sportolói közül összesen 37-en képviselték az egyesületet.
„A focitornán kívül Rozsnyón volt városlátogatás, egyéb látnivalókat is megnéztek, dínóparkba mentek a gyerekek, kastélyokat néztek, cseppkőbarlangban voltak. Felsőbányán hasonló programok voltak. Tulajdonképpen nagyon jó környezetben fogadta a vendéglátó a gyerekeket, nagyon szép stadionokban, nagyon szép szállodában. Nagyon sok barátság született, azóta is írogatnak a gyerekek egymással” – nyilatkozta Füleki Csaba, az ÓVSE elnökhelyettese.
Az Ózdi Képzőművészeti Egyesület képviselői is jelen voltak a projektzárón, ők szintén Felsőbányán jártak egy festőtáborban.
„Festettünk egy héten keresztül, természetesen a gyönyörű tájat és a vidéket meglátogattuk. Nem beszélve arról, hogy ott egy fantasztikus kiállítás van óriási festőkről” – mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.
A projekt résztvevői megvalósítottak Ózdon egy kézműves vásárt a feledésbe merülő szakmák népszerűsítésének céljával, ez mintegy ezer látogatót vonzott, de egy ehhez hasonló rendezvényre, Felsőbányára is ellátogattak, ott a helyi kulturális örökségbe tekinthettek be. A programok jó alkalmat kínáltak a kapcsolatépítésre, és további projektekben való együttműködésre is.
„Beadtunk két újabb pályázatot is. Nem is egy partner megismétlődik, tehát ugyanazokkal a partnerekkel. Van egy nagyon fontos rész is, egy olyan interaktív platformot is megvalósítottunk – ezt sokáig azért definiálni kellett, hogy nem a honlap, nemcsak egy internetes kapcsolat, hanem van egy külön, saját szerverrel működő, internetalapú interaktív platformunk –, ami összekapcsolja például a négy résztvevőt, és ez gyakorlatilag mindennapos kapcsolatot jelenthet. Itt van a központi szerver az Inkubátorházban” – tette hozzá dr. Török Béla, az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A projekt egyik kiemelkedő pontja az Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferencia volt, amelyen a külföldi partnerek képviselői is tartottak előadásokat. Ehhez kapcsolódóan egy konferenciakötetet is létrehoztak, az angol nyelvű kiadvány a készlet erejéig elérhető az Inkubátorházban.




