
Gyülekeztek a hívek a táblai református templomban. Ózdon pénteken kezdődött az ökumenikus imahét, amelynek első alkalmát itt tartották meg katolikus és református lelkészek részvételével. Veres-Bartha Beáta, az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a híveket, majd Mischinger Ferenc római katolikus plébános imádkozott. Az ökumenikus imahét célja, hogy a hívek együtt imádkozzanak felekezettől függetlenül, és egymás hitét megismerjék.
„Botrány, hogy ennyi templom van, és nem egybe járunk. Keresztények vagyunk, Krisztust követjük, és mégis sok mindenben különbözünk. De nem különbözünk abban, hogy a krisztusi példát akarjuk megélni. A közös Krisztusunk, a közös atyánk, meg sok minden közös, ez össze kell, hogy kapcsoljon bennünket, és egymás tiszteletére, egymás szeretetére kell, hogy bátorítson, meg hogy együtt imádkozzunk, mert hisszük, hogy valamikor egy nyáj lesz és egy pásztor” – fogalmazott Mischinger Ferenc, római katolikus plébános.
Az igét a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Barna Sándor hirdette, aki János evangéliumából olvasott fel, majd reflektált az abban leírtakra.
„Először talán azt a szót ragadnám meg, hogy atyám. Nem kifürkészhetetlen sors. Az az imádság, amit Jézus mond, tanít nekünk, hiszen a tanítványok kérik, hogy taníts minket is imádkozni, abban a hallatlan nagy nóvum az, hogy én Jézus Krisztusért úgy mehetek Istenhez, úgy szólíthatom meg, azzal a bizalommal, azzal a bensőségességgel, ahogyan a gyermek az atyját” – mondta Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.
A közös alkalmon minden történelmi egyház helyi vezetője együtt imádkozott a hívekkel, majd a Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút Tanodájába járó gyerekek énekét hallhatták az egybegyűltek. Az ökumenikus imahéthez csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat is, a szervezet nevében dr. Balogh Róbert ügyvezető-helyettese szólt a hívekhez. A Szeretethíd programmal kapcsolódtak be.
„Úgy interpretálom, fordítom le magamban, és a közösség számára, hogy sóvá és világossággá lenni a társadalomban, vagy felkiáltójellé lenni, ahogyan a Szeretethíd pólókon is van, felhívni a figyelmet ennek a fontosságára, szolgálni Isten dicsőségére és mások javára. Ezek nagyon sokrétű szolgálatok lehetnek a kerítésfestéstől a pakolásig” – tette hozzá dr. Balogh Róbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese.
Az alkalom végén a lelkipásztorok együtt áldották meg a híveket. Az ökumenikus imahét péntekig folytatódik, minden nap más helyszínen várják a híveket. Emellett az imaláncba is minden alkalommal más-más egyházközségek tagjai csatlakozhatnak be.







