
Friss zöldségektől, gyümölcsöktől roskadozó pultokkal várják a vevőket a standoknál. A kisebb árusok is megjelennek időnként városszerte a piacokon, hiszen nem mindenki használ fel mindent, amit otthon megtermel, így időről időre az ő portékájukból is válogathatnak a vásárlók. Van, aki fagyasztja és van, aki befőzi, sokan pedig lekvárt készítenek a nyár slágergyümölcseiből.
„Én mindent berakok. Meggyet, szilvát, sárgabarack lekvár, sárgabarack befőtt, őszibarack befőtt. Amit szeretünk mindent. Minket ellát egész évre a kert, jó nagy, jobb lenne, ha kisebb lenne, de hát hiába, nem tudjuk kisebbre venni” – nyilatkozta Kovács Attiláné.
Nem véletlen, hogy sokak számára ez a legnépszerűbb évszak. Az idény termények tartalmazzák a legtöbb vitamint és ásványi anyagot, emellett az sem utolsó szempont, hogy ezek a legzamatosabbak. Ezt az időszakot a kereskedők és vásárlók is egyaránt kedvelik.
„Az eper igazából most már azért eltűnt a piacokon azt tapasztaljuk, nem nagyon tudunk hozni, megvolt a befőzési szezon, de már itt van a magyar cseresznye, a magyar meggy. Ennek következik majd a dömpingje. Árakkal kapcsolatban tavalyhoz képest azt tapasztalom, hogy nem változott sokat szerencsére, tehát nem emelkedett az ára semminek, nagyjából ugyanúgy tudunk adni minden magyar terméket, ahogyan tavaly. Külön jó hír mindenkinek, hogy már a magyar görögdinnye és a sárgadinnye is megjelent” – mondta Solymosi Katalin, kereskedő.
Itt az eper iránt nagy kereslet mutatkozott. A kereskedő úgy látja, egyre több fiatal ragad fakanalat, újra divatba jön a befőtt, szörp és lekvárkészítés. Solymosi Katalin szerint egyre többen készítik el maguk a télire valót, az ízvilág miatt is jobb, mint amit a boltokban kaphatnak. A fagyasztott termékek pedig kiválóan kiegészítik a terményekben szegényebb hónapokat.
„A fagyasztóba elrakjuk télire, meggylevestől kezdve mindenhez jó, és semmi baja nincs. Annyi, hogy amikor kiveszem és kiolvad, olyan mintha akkor vettem volna a boltból, úgyhogy nagyon finom” – emelte ki Karcza Gyuláné.
A városi piacon az eperrel kapcsolatban ellentétes volt a benyomás, az itt megálló vevők inkább lefagyasztották a bogyós gyümölcsöt. Néhány kisebb ládával még volt belőle, de ide is megérkeztek a csonthéjasok.
„Cseresznye, meggy, sárgabarack, őszibarack lassan érkezik. Igaz, hogy itt még zömmel import áruk vannak, tehát az őszi- és a sárgabarack ez még zömmel import, de már megjelentek természetesen a magyar termékek is. A cseresznye és a meggy rendkívül jó minőségű, mondtuk azt, hogy lefutott a gyümölcs, de a pultok nem ezt mutatják, mert dugig vannak cseresznyével és meggyel, tehát nagyon jó a minőség” – tette hozzá Fedora István, kereskedő.
Ezeket befőzni még kicsit később fogják, egyelőre még csak azonnali fogyasztásra vásárolnak pár kilót, persze azért mindig akad kivétel. A görögdinnye jó része még import, de sárgából már magyart is találunk. Másfél hét múlva már nagyobb lesz a választék. Az árak széles skálán mozognak, persze ezt rengeteg tényező befolyásolja. A kereslet és a szezon függvényében folyamatosan alakulnak. Elmondható, hogy a vásárlóközönség egyre tudatosabban keresi a magyar árut. Ma reggel mérsékelt volt a forgalom a Vásárcsarnokban és környékén, szombatra nagyobb érdeklődést várnak.









