
Mandalát festett az egyik kislány a Neutrik családi napján. A legkisebbeket többek között kézműves foglalkozással várták, az egyik asztalnál legyezők készültek. Két ugrálóvár közül is választhattak, ha pedig nagyon kimelegedtek volna, kismedencében hűsölhettek. A cég vezetése fontosnak tartja, hogy dolgozóik egymásra ne csak munkatársakként, rájuk pedig ne kizárólag főnökként gondoljanak, ezért szervezik meg a családi napot már évek óta.
„Ez egy olyan esemény, ami most már hagyományos, hiszen harmadszor vagyunk így együtt. A lényege ennek az, hogy mindenki hozza a családját, megismerik egymást a munkatársak, a munkatársak családjai. Biztosítunk egy csomó szórakozási lehetőséget, elsősorban a gyerekekre összpontosítva, de nyilván lesz megint meglepetésvendégünk délután, úgyhogy ez egy közös buli” – emelte ki Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A hivatalos megnyitón részt vett városunk polgármestere és a két országgyűlési képviselő is, majd a programok tovább folytatódtak. A színpadon időről időre megpörgették a szerencsekereket, így jó néhány nyeremény gazdára talált. A szuperhősök univerzumából is megjelentek néhányan, így a gyerekek lefényképezkedhettek Thorral, a mennydörgés istenével, Amerika Kapitánnyal és Fekete Macskával is. Eközben a sátorban sokan az asztaloknál ülve beszélgettek.
„Ez csapatépítő jellegű is szerintem, úgyhogy kicsit jobban együtt vagyunk, nem a munkahelyen, hanem a munkahelyen kívül kicsit másképp ismerjük meg egymást. Szerintem ez fontos dolog” – nyilatkozta Kisistók Margit.
Az épület mellett hajfonásra volt lehetőség, míg aki inkább sportolni szeretett volna, az is talált magának elfoglaltságot. Lehetett csocsózni, Angry Birds-özni és pingpongozni is.
„Az apukámmal jöttem és a testvéremmel, és eddig nagyon jól érzem magamat. Apukámmal pingpongozunk” – mondta Hornyák Zénó.
Az épületen belül az egyik teremben táncolni lehetett, a másikban pedig egészségügyi szűrések álltak rendelkezésre. Volt, aki EKG-t csináltatott, más a vércukorszintjét mérette meg, de egy olyan gépet is kipróbálhattak, ami a csontritkulást méri.
„Férjemmel vagyok itt, őt kísértem el. Tavaly is voltunk és tavalyelőtt is. Én úgy gondolom, hogy minden évben nagyon jól megszervezi a Neutrik ezt a családi napot. Nagyon családias, mindenkire figyelnek, főleg a gyerekekre. Én most a Plazmatikumnak az egészségügyi mérését próbáltam ki, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog, hogy a dolgozók megtudják, hogy milyen egészségügyi állapotban vannak jelenleg” – hangsúlyozta Keresztes-Jakab Zsófia.
A szervezők a nagy melegre való tekintettel sokféle üdítőt és sört biztosítottak, emellett ebédre is több fogás közül választhattak a résztvevők. A sztárvendég idén a Fiesta volt, az együttes jó hangulatot teremtett a sátorban.











