Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » RC autók, lézerharc és torna – Idén is várták a gyerekeket a Digitális Erőmű Élménytáborába
Csocsóznak a lányok.

RC autók, lézerharc és torna – Idén is várták a gyerekeket a Digitális Erőmű Élménytáborába

Olvasási idő: perc

RC autók zúgásától és gyerekzsivajtól volt hangos a Digitális Erőmű csarnoka. A hatodik alkalommal megszervezett napközis élménytáborban idén tizenhat, hét és tizenkét év közötti gyermek vett részt. A szervezők egész héten változatos programokkal készültek, a lézerharc és az RC autózás mellett kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és közösségi programok is várták a táborozókat. A héten volt a felelős állattartásról és a környezettudatosságról is előadás. A korkülönbség ezúttal sem jelentett akadályt, a gyerekek gyorsan összebarátkoztak, és mindenki megtalálta a kedvenc elfoglaltságát. Volt, akit leginkább a lézerharc nyűgözött le.

„Azért, mert az izgalmasabb, sötét van, nem úgy, mint itt, és akkor lehet lövöldözni” – nyilatkozta Tengely Tamás.

Akadtak olyanok, akik először vettek részt a táborban, de visszatérő táborozók is szép számmal voltak.

„Most vagyok itt először, és nagyon tetszik” – mondta Schuller Dorka.

„Én másodjára vagyok itt ebben a táborban, nekem nagyon tetszik és eddig itt csocsóztunk, nagyon nagy versenyekben voltunk, hogy ki fog győzni” – fogalmazott Tóth Mira Sára.

A nagyobbak körében a csocsó is népszerű volt, a hét során több izgalmas mérkőzést is rendeztek. A sportos programok azonban itt nem értek véget. A tábor egyik különlegessége egy Gymstick-bemutató volt, ahol a gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg az egyre népszerűbb mozgásformával, ami egy üvegszálas bot segítségével zajlik.

„Egy sportnap alkalmával találkoztam ezzel az eszközzel, és rögtön tudtam, hogy ez az én eszközöm, és én ezzel szeretnék foglalkozni. A Gymstick eszköz Finnországból származik. Magáról egy üvegszálas rúdról beszélünk, olyan, mint egy kis tornabot, aminek a végéhez gumikötelet rögzítettek, ezek pedig kengyelekben végződnek. Az eszközök különböző színekben elérhetőek, ezeknek vannak jelentőségük” – tette hozzá Pékné Jardik Mónika.

A szervezők szerint a tábor nemcsak a szülőknek jelent segítséget a nyári szünet idején, hanem a gyerekek számára is fontos közösségi élményt nyújt. Az együtt töltött hét alatt új barátságok születnek, miközben a résztvevők játékos formában próbálhatnak ki új sportokat és szabadidős tevékenységeket.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.