
Ismét összegyűltek az Európai Borlovagrend Ózdi Lovagi Székének tagjai az Olvasó Mizerák István termében. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták éves adományukat egy általuk kiválasztott helyi közösségnek. Korábban családokat, karitász szervezetet és szociális otthont is támogattak, idén pedig egyhangú döntéssel a Hétvölgy Kórusra esett a választás. A 140 ezer forintos támogatást Fürjes Pál adta át a kórus karnagyának, Regős Zsoltnak. A Hétvölgy Kórus több dallal is készült az ünnepi alkalomra, így mondtak köszönetet a lovagrend nagylelkű felajánlásáért.
Nem ez az első alkalom, hogy a borlovagok segítik a vegyeskar munkáját. Mintegy tíz évvel ezelőtt már támogatták az együttest. Akkor készült el az Aggteleki-cseppkőbarlangban felénekelt himnusz is, amelyet ezúttal közösen hallgattak meg a résztvevők.
„Figyelemmel kísérjük régóta az ő működésüket, és megtudtuk, hogy készülnek egy felvidéki kórusfesztiválra, és a szűkös anyagi körülmények nehézzé tennék ezt a dolgot. Buszbérlet és egyéb költségekben úgy gondoltuk, hogy tudunk segíteni rajtuk” – mondta Fürjes Pál, az Európai Borlovagrend Ózdi Lovagi Székének régióvezetője.
A vegyeskar tavaly is megszervezte a Felvidéki–Magyar Kórustalálkozót, amelyre az ország több pontjáról érkeztek énekkarok. Az idei rendezvényt is szeretnék megtartani, ezért a támogatást ennek lebonyolítására fordítják majd.
„A nyári szünetről visszatérve nagyon nagy meglepetésünkre, most egy ekkora meglepetéssel szolgáltak nekünk a borlovagok, amit tényleg őszintén nem tudok jobbat mondani, hogy meglepődtünk, és ősszel itt a városunkban megrendezésre kerülő felvidéki kórustalálkozóra szeretnénk fordítani, amit általában minden évben meg szoktunk rendezni, és ez nekünk most nagyon nagy segítség, támogatás, amit hálás szívvel fogadtunk” – hangsúlyozta Montvai Melinda, a Hétvölgy Kórus tagja.
Az adományátadó végén a jelenlévők közös koccintással zárták az ünnepséget. A borlovagok felajánlása ezúttal is egy helyi közösség munkáját segíti, hozzájárulva ahhoz, hogy a Hétvölgy Kórus tovább ápolhassa és gazdagíthassa a város zenei hagyományait.






