
Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai ebben az évben 74 olyan esethez vonultak, amikor társszerveik kértek segítséget különböző ingatlanokba való bejutáshoz.
„Ezeknek az eseteknek nagyjából a fele bizonyult tényleges beavatkozást igénylő eseményeknek, ahol is sérült személyt vagy éppen elhalálozott személyt találtak kollégáim. A másik felében egészen egyszerűen olyan téves jelzés, aminek forrása akár gondosóra, a gondosórának a téves jelzése, vagy egész egyszerűen nem tudja a bejelentő személy, hogy nem tartózkodik az ingatlanban a lakója” – mondta Czene Zsolt, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.
A legtöbbször az ajtó befeszítésével jutnak be az ingatlanba, de előfordul az is, hogy gépezetes tolólétra, vagy egyszerű kézi szerelésű létra segítségével jutnak be ablakon, vagy éppen az erkélyajtón keresztül a lakásba. Czene Zsolt elmondta, hogy speciálisan az ilyen esetekre nem készülnek, viszont rendszeresen részt vesznek gyakorlatokon, hogy egy-egy éles bevetésen már minden zökkenőmentesen menjen, és a beavatkozást készségszintre tudják fejleszteni az állomány tagjai. Ezt követően kiértékelik a tapasztaltakat, amelyeket majd be tudnak építeni a soron következő akcióba.
Nem minden esethez riasztják őket, a napokban az Ózdi Rendőrkapitányság két járőre: Bartus Martin és Vincze Dániel őrmesterek mentették meg egy 87 éves, mozgásában korlátozott férfi életét. Csak annyit tudtak, hogy ismerőse hiába próbálta elérni az idős férfit, nem reagált, ezért értesítette a hatóságokat. Az egyenruhások az ablakon keresztül vették észre, hogy a férfi a földön fekszik, ezért azonnal cselekedni kellett.
„Együttesen odaérkeztünk mi is kollégámmal, a kapun keresztül bemásztunk, a bejárati ajtónak az ablakán betekintettünk, mely során észleltük, hogy a nevezett személy a földön fekszik, illetve rángatózó mozdulatokat tesz, majd ezt követően mivel a késedelem veszéllyel járna, az élet megóvása érdekében az ajtót befeszítettük, benyomtuk, bejutottunk az ingatlanba” – nyilatkozta Vincze Dániel, az Ózdi Rendőrkapitányság rendőr őrmestere.
Majd a Tevékenység-irányítási Központon keresztül mentőt hívtak hozzá. A férfit végül kórházba szállították további ellátásra.


