Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » A szoptatás az egyik legfontosabb kapocs a baba és az édesanya között – Több informatív előadást is hallhattak a jelenlévők az Olvasóban a szoptatás világhete alkalmából
Gyermeksarok várta a legkisebbeket.

A szoptatás az egyik legfontosabb kapocs a baba és az édesanya között – Több informatív előadást is hallhattak a jelenlévők az Olvasóban a szoptatás világhete alkalmából

Olvasási idő: perc

Augusztus első hetében ünnepeljük a szoptatás világhetét. Ennek alkalmából már évek óta megrendezik városunkban azt a programot, melynek középpontjában az anyatej áll. A rendezvény létrejöttében az önkormányzat, valamint a védőnői szolgálat szakemberei aktívan részt vettek. Az Ózdi Védőnői Szolgálat munkáltatói jogkörét három éve átvette a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, azóta ezt az eseményt megyei rendezvényként tartják nyilván.

„Gyakorlatilag a mindennapi munkánk során mi tudjuk a mindennapi kérdéseket az anyukák részéről, hiszen mint védőnők nap mint nap találkozunk a szoptatós anyukákkal, a várandósokkal. A szakemberek pedig általunk jól ismertek, önként és dalolva jöttek hozzánk. Nőgyógyász, laktációs tanácsadó, kismama-védőnő, aki jelenleg szoptat, nagy örömmel vállalta, ő hozza a babáját is, és egy kis kulturális programot is tettünk bele” – nyilatkozta Bertáné Várnay Ilona, városi kollegiális védőnői mentor.

A programon jelen volt városunk polgármestere is.

„Ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy erre a nagyon fontos eseményre, erre a világhétre itt Ózdon is van lehetőség felhívni a figyelmet, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a fejlődés és az anya-gyermek kapcsolatának egyik legszorosabb módja és legfontosabb módja a szoptatás, ami nemcsak azt segíti elő, hogy a gyermek mindig a fejlődési szakaszának megfelelő tápanyagokhoz jusson hozzá, hanem egy olyan testi lelki kötődést is kialakít, ami aztán egész életre fog szólni” – emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

A programra több szakember is meghívást kapott. Dr. Magyar Janka nőgyógyász a terhesség, a szülés és gyermekágy nehézségeiről, kihívásairól tartott előadást.

„Nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy mik azok a dolgok, amikre mindenképpen fel kell figyelnünk és vagy védőnői, vagy orvosi segítséget kérjünk. Ezek az erős és tartós fájdalmak, a terhesség bármely szakában jelentkezhetnek és mindig kórjelzőek. Hüvelyi vérzés, idő előtti magzatvíz folyás, magzatmozgás csökkenése, fejfájás, látászavar, magas vérnyomás, láz. A fejfájás és a magas vérnyomás azért fontos, mert van egy nagyon gyakori betegség, ami sajnos a várandósokat érintheti, ez a preeklampszia, azaz a terhességi toxémia” – mondta dr. Magyar Janka, szülész-nőgyógyász rezidens.

Oláh-Csóka Angelika is egy beszámolóval készült, ugyanis védőnőként és édesanyaként a szakmájából és saját történetéből adódóan is fontos információkat osztott meg. Mindeközben hátul a gyermeksarokban a babák is jól érezték magukat, emellett a kicsik a folyosón található csillámtetoválást is kipróbálhatták. Voltak, akik már nem először vettek részt ezen a rendezvényen.

„Az elején nehezen ment, de könnyen megtanultuk mind a ketten, hogy hogyan is kell csinálni, azóta is szopik. Minden rendben van, nagyon örülök neki, egyszerűbb is. Éjszakánként is kényelmesebb, jobb, hamarabb megnyugszik mellre téve” – fogalmazott Nagy Nikoletta.

A délelőtt folyamán rengeteg információval gazdagodtak a jelenlévők az öt különböző előadásnak köszönhetően. Ezzel párhuzamosan több program is zajlott, az EFI szakemberei egészségügyi szűréseket végeztek, képviseltette magát a Magyar Vöröskereszt Észak–Borsod Területi Szervezete, valamint egy babahordozási tanácsadóval is beszélgethettek a szülők.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.