Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Változások a gyermekosztályon
Az ózdi kórház gyermekosztályának folyosója.

Változások a gyermekosztályon

Olvasási idő: perc

Katasztrofális, borzasztó a szakorvoshiány a megyében, ezzel együtt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban is – az Ózdi Városi Televízió júniusi Háttér című műsorában így fogalmazott dr. Bélteczki János. A főigazgató ismét nyilatkozott a gyermekosztályt érintően. Az elhangzottakból kiderült, hogy augusztus 19-ig orvosaik látják el az osztályt, ezt követően 31-ig ünnepnapokon és hétvégén nem lesz szakellátás, kizárólag az újszülött-gyógyászathoz kapcsolódóan lesz készenlétes szolgálat, amelyet két szakorvos végez felváltva. A gyermekosztályon hétköznapokon reggel hét és délután három óra között teljes ellátás zajlik: a gyerekeket megvizsgálják és ha fekvőbeteg ellátásra szorulnak, akkor tovább szállítják Miskolcra. A délutáni órákat érintően változás lesz.

„Délután három órától, másnap reggel hét óráig az OMSZ szállítja majd a szakellátásra szoruló gyerekeket a B.-A.-Z megyei kórházba. A szeptemberi időszaktól azon dolgozunk, hogy minél több napot tudjunk kiváltani a Miskolcra szállítás napjai közül. Több kollégával vagyunk tárgyalásban, egyikükkel már meg is egyeztünk, ő két plusz napot tud hozzátenni az eddigiekhez és még tárgyalásban vagyunk” – mondta dr. Bélteczki János, az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.

A főigazgató elmondta a cél az, hogy minél több napot, lehetőség szerint a teljes hónapot megoldják ilyen módon. Hosszútávra már vannak elképzeléseik, ám rövidtávon egyelőre nincs más lehetőségük.

„Voltak arra vonatkozó tárgyalások, hogy a megyei kórházból esetleg érkezik majd szakorvos. Múlt héten pénteken miniszter úr és államtitkár úr voltak a miskolci kórházban, a kórházban hagyott csecsemők sorsával kapcsolatban tájékozódtak, és ott meggyőződtek arról, hogy katasztrofálisan rossz a szakorvos ellátottság a B.-A.-Z. megyei kórház gyerekgyógyászai között is. A hét elején kétszer is tárgyaltam dr. Buga László államtitkár úrral, ő is említette ezt az anomáliát és ezért kérték, hogy oldjuk meg így az ellátást” – tette hozzá dr. Bélteczki János, az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.

Az ózdi kórházban 20 ágyon, valamint heti 20 szakorvosi órában biztosítják a lakosság számára a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakellátást. Az osztályon havonta átlagosan 100-120 gyermeket látnak el, az ágykihasználtság 50-60 százalékos. Az egészségügyi szakemberek továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a krízishelyzet hosszú távú megoldásán.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.