Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Augusztusban is folytatódik a diákmunka program – A második turnus is megtelt dolgozni vágyó fiatalokkal
Anyagnyilvántartást vezetnek, rövid összefoglalókat írnak, és a szerkesztők munkáját is segítik azok a fiatalok, akik idén is bekapcsolódtak a városi televízió mindennapjaiba.

Augusztusban is folytatódik a diákmunka program – A második turnus is megtelt dolgozni vágyó fiatalokkal

Olvasási idő: perc

Anyagnyilvántartást vezetnek, rövid összefoglalókat írnak, és a szerkesztők munkáját is segítik azok a fiatalok, akik idén is bekapcsolódtak a városi televízió mindennapjaiba. A háromhetes diákmunka során nemcsak a háttérfeladatokból veszik ki a részüket, hanem a műsorkészítés folyamatába is betekintést nyernek, és a forgatásokon is részt vehetnek. A mostani fiatalok a program második turnusának résztvevői. Többen közülük már korábban is dolgoztak a televízióban, így számukra nem volt ismeretlen a szerkesztőség légköre.

„Nagyon jól éreztem magamat, a kedvenc részem az volt, amikor eljutottunk forgatni a tévéstábbal, vezettük az anyagnyilvántartást, szinkronokat is írhattunk, kaptunk egy kis betekintést a tévé mindennapjaiba. Izgalmas kis munka volt. Kis keresetkiegészítésnek a nyárra” – nyilatkozta Antal Máté.

„Én is nagyon jól éreztem magam, és azért szeretek ide évről évre visszatérni, mert nagyon jó összességében a társaság, jó hangulatban telnek a mindennapok és jó betekintést nyerni egy tévének a működésébe. Én a megkeresett pénzemet pedig akár nyaralásra vagy különböző programokra szeretném majd elkölteni” – mondta Mudriczki Szonja.

A városban évről évre több intézmény is bekapcsolódik a diákmunka programba. Az Ózdi Sport- és Élményközpont, valamint az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. idén is fogadott fiatalokat. Az ÓMÉK telephelyein augusztusban nyolc diák dolgozik. A fiatalok közül van, aki a múzeumban, más a televízióban, illetve az Olvasóban segíti az ott dolgozók munkáját.

„Itt még nem dolgoztam, de most van a legelső, nagyon jól érzem magam, ide nagyon szeretek bejárni. Pakolgatunk, csináljuk, amit kell” – emelte ki Fekete Attila.

A fogadóhelyeken olyan, elsősorban egyszerűen elvégezhető feladatokat bíznak a diákokra, amelyekkel tehermentesíteni tudják az intézmények munkatársait.

„A múlt hónaphoz hasonlóan is 40 diákot tudunk foglalkoztatni a diákmunka keretében. A munkafolyamatok is hasonlóak, tehát a strandon segítenek nekünk karszalagozni, illetve a stadion nagy területén, a zöldfelület karbantartásában segédkeznek, ahol gyomlálnak, kapálgatnak, illetve a szakmunkásainknak segítenek az egyéb karbantartási feladatok elvégzésében” – tette hozzá Kristonné Sipos Ágnes, az ÓSÉK ügyvezetője.

A diákmunka program évről évre népszerű a fiatalok körében. A következő évben is várják majd azok jelentkezését, akik betöltötték a 16. életévüket, de még nem múltak el 25 évesek, és nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Legfrissebbek

Rongyok szétszórva.

Illegális szemét okoz problémát a Faluban

Terített asztal várja a patkányokat a távhővezetékek alatt. A helyszín a Vajda János utcáról nyíló ösvény, amely Kisamerika felé vezet. Évek óta téma az illegális szemetelés, mivel szinte minden városrészben…
Read more
Az ózdi kórház gyermekosztályának folyosója.

Változások a gyermekosztályon

Katasztrofális, borzasztó a szakorvoshiány a megyében, ezzel együtt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban is – az Ózdi Városi Televízió júniusi Háttér című műsorában így fogalmazott dr. Bélteczki János. A…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.