
A nyári zárvatartás után hétfőn kinyitott az uszoda, az elmúlt napokban már többen is akadtak, akik éltek a lehetőséggel, és úsztak a nagy medencében. Nemcsak ez, hanem a tanmedence és a jakuzzik is feltöltve várják a mozogni, kikapcsolódni vágyókat. Azonban ahogy a strandon, ebben a létesítményben is gondot okozott az uszodaszagért felelős trihalometánok jelenléte, amelyet itt is a pótvíz szellőztetésével oldottak meg. Az úszó- és a tanmedencében is szellőzőrendszert kellett kiépíteniük.
„A meglévő uszodában egy kicsit bonyolultabb volt, mert padlófűtés van mindenhol. A tanmedencénél egy kicsit egyszerűbb volt a dolgunk, mert ott a túlfolyó víznek a vályújából le tudtunk jutni a pótvízhez. Az úszómedencénél kimértük a padlófűtést, és egy olyan helyet találtunk, egy kockát, ahol azt szépen kivéstük, és ott sikerült egy 110-es csővel lemennünk, és ott is kialakítani a légtechnikát” – mondta Losonczi László, az ÓSÉK műszaki vezetője.
Emellett általános nagytakarítást tartottak, a kisebb kopóeszközöket javították, illetve tisztasági festést végeztek, ahol szükség volt rá. Az év eleji leállás és nagy karbantartás miatt a nyáron a gépházban nem kellett különösebb javításokat végezni. Így rendben elindulhatott a szezon a létesítményben, ahol augusztus 31-től az Ózdi Úszó Klub is újra várja azokat, akik mozogni szeretnének, ugyanis az elmúlt hónapban szünetelt az oktatás és az edzés is. A foglalkozásokat délután és hétvégén tartják, a babaúszástól a versenysportig minden korosztály megtalálhatja a számára leginkább megfelelő programot.
„Várjuk szeretettel mindazokat, akik érdeklődnek az úszás sportág iránt, szeretnének megtanulni úszni, vagy csak azt szeretnék, hogy a gyermekük, ha mennek nyáron vízközelbe, akkor biztonsággal tudjanak úszni. Vagy azért, mert nyilván mivel minden izmot és légzőszervet is megmozgat az úszás, ezért nagyon egészséges. Szóval mindenkit várunk szeretettel” – hangsúlyozta Schifter Tamás, az Ózdi Úszó Klub elnöke.
A babaúszást 4 éves korig szombat délelőttönként tartják, míg a gyerek- és felnőtt oktatás hétköznap délutánonként, hétfőtől csütörtökig zajlik negyed 5 és háromnegyed hat között. A beosztás egyébként rugalmas, alkalmazkodnak az igényekhez, természetesen a megadott keretek között. A kezdőktől fogva a versenysportolókig mindenki számára igyekeznek a felkészültségüknek megfelelő lehetőséget biztosítani.











