
Már hagyomány a SZIKSZI életében, hogy minden szeptemberben akadályversenyt tartanak. Azonban a helyszín nem az iskola, hanem a város és a környező erdők, mezők több szeglete, így egy izgalmas, különféle feladatokkal tűzdelt napot tölthetnek el a fiatalok a természetben. A mai nap a stadionban indult, ahol az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetői egy sátrat állítottak fel: a versenyzőknek ebben a füsttel teli helyiségben kellett megtalálniuk néhány kockát, amelyekből aztán odakint egy képet állítottak össze. Mindehhez az egyik versenyzőnek magára kellett öltenie a tűzoltók munkaruháját. Innen a Gömöri utca felé vették az irányt, ott pedig átvágtak az erdőn: a Mosonyi Mihály utca felett lévő toronyhoz kilyukadva már rendőrök várták őket.
Többek sörösüveget kellett megtalálniuk, majd ujjlenyomatot venniük róla, de el volt rejtve a fűben még kulcs, elem és fecskendő is. Fémkeresővel pedig töltényhüvelyeket találhattak.
„Eddig két állomáson voltunk. Az első állomás az ilyen tűzoltós volt, ez a másik pedig rendőrös, itt két csapatra voltunk osztva, és úgy kellett megoldanunk két feladatot, külön. Nagyon jó volt, nekem eddig ez tetszett a legjobban, és szerintem a csapat is jó” – mondta Szabó Bella Borka, tanuló.
A feladatok megoldása után minden csapat pontokat kaphatott attól függően, hogy mennyire jól teljesítettek az adott állomáson. Már több mint tíz éve megtartják az akadályversenyt, idén hét helyszínen várták a fiatalokat. Több mint tizenöt csapatban az intézmény mintegy százharminc tanulója indult. A mintegy 12-13 kilométeres túra során logikájukra és találékonyságukra is támaszkodniuk kellett.
„Játékos vetélkedő formájában próbáljuk meg azt a tudást, amit az iskolában megtanulnak, kihozni a való világba, a való életbe, hogy lássák a gyerekek azt, hogy amit talán kicsit szárazon, a tantermekben tanulnak meg, azt másképp is fel lehet használni a való világban” – nyilatkozta Molnár Márk, szervező.
Emellett azzal, hogy a diákok találkozhattak a rendőrség vagy éppen mentők tagjaival, a versennyel a pályaválasztásban is próbálták őket segíteni. A fiatalok innen tovább indultak az erdőn keresztül: a következő ellenőrző ponton egy ambubabán gyakorolhatták az újraélesztést.
A szituáció szerint a férfi az egyik üzlet előtt mozdulatlanul feküdt, a fiataloknak pedig minden tőlük telhetőt meg kellett tenniük a megmentése érdekében.
„Nagyon fontosnak érzem azt, hogy minden körben lehetőleg propagáljuk az újraélesztés lépéseit. Nagyon-nagyon jó tapasztalataim vannak az eddig idelátogatott csapatokkal szemben. Nagyon sok mindent tudnak. És viszonylag szépen csinálják az újraélesztést” – fejtette ki Pál Tibor, mentőtiszt.
A diákok mindent beleadtak, hogy életben maradjon a fekvő személy.
„Szerintem eddig nagyon jól ment a csapatunknak, én úgy gondolom, hogy nekünk jól fog sikerülni” – tette hozzá Lengyel Bálint, tanuló.
Az állomások között énekelve, beszélgetve haladtak. A hivatásosok mellett a SZIKSZI tanárai is ott álltak néhány ellenőrzőponton, volt, ahol inkább gyakorlati, túlélési feladatokkal várták őket, máshol pedig a diákok lexikális és nyelvtani tudására építettek. A végállomás a bolyoki plébánia volt, a résztvevők itt adták le az útközben gyűjtött terméseket, virágokat, amelyekért szintén pontokat kaptak.





