Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Közlekedés » „Oda építünk járdát, ahol járnak.”
A rekortán futópályán is áthalad a járda.

„Oda építünk járdát, ahol járnak.”

Olvasási idő: perc

„Oda építünk járdát, ahol járnak” – ez a mottója és egyben a neve annak a programnak, amelyet Janiczak Dávid polgármester indított útjára évekkel ezelőtt. Ennek keretében a szakemberek figyelik a lakosság mozgását és a kitaposott ösvények helyére járdák és lépcsők kerülnek városszerte. Legutóbb a stadion melletti sportpálya és az Ifjúsági Park közötti területnél volt hasonló – a lakók által – kijelölt útvonal. Ide egészen a kerítésig járda és lépcső épült. A park felé nyitottak egy kaput, a következőkben meglátják merre halad majd tovább a gyalogosforgalom.

„Már most több mint 10 éve oda építünk járdát, ahol járnak, úgyhogy az aktív sportpálya elkészülte után annak az összeköttetését a parkkal is úgy oldottuk meg, hogy megvártuk, hogy kitapossák az emberek az ösvényeket. Ezt most járdalapokkal láttuk el, le lett térkövezve és a kapun kívüli részen továbbra is várjuk, hogy ott merre fogják kitaposni, és oda is járdát fogunk építeni” – mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Legfrissebbek

Szemben középen a városvezetők - dr. Sztronga Eszter, dr. Almási Csaba, Janiczak Dávid és Marosréti-Zsuponyó Anett.

Minden napirendi pontot elfogadott a képviselő-testület.

Rendkívüli ülést tartott ma délelőtt a képviselő-testület. Összesen hat napirendi pontot vitattak meg. A tanácskozáson a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság által tárgyalt, és az előzőekben összefoglalt kilátó ügyéről is egyeztettek,…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.