
Folyamatos a változás a csillagvizsgálónál. A Sorsod Borsod Alapítvány és az Ózdi Amatőrcsillagász Közösség célkitűzése megvalósulni látszik, hiszen az elmúlt hetek során számtalan felajánlás érkezett az épület felújítására vonatkozóan.
„Az elmúlt két-három hétben nagyon jól összeállt ez a projekt. Egymás után jöttek a felajánlások. Volt például az Ablakvilág Kft., beszerelte az ablakokat, mint láthatjátok, nagyon jó munkát végeztek. A BolyokBox Kft. megcsinálta a bejárati vasajtót, hogy teljesen védve legyünk, a Pontykalózok Horgászboltja felajánlotta, hogy a szállításban segédkezik nekünk ezentúl” – emelte ki Gyurgyák Tamás, a Sorsod Borsod Alapítvány elnöke.
Gyurgyák Tamás, az alapítvány elnöke szerint egyre többen magukénak érzik a csillagvizsgáló felújításának ügyét, szinte minden egyes alkalommal tíz fő feletti létszámmal fognak neki a következő feladatnak.
„Elértük azt, amit akartunk, hogy közösségi összefogásból épüljön fel, és valahogy átütötte – úgy látszik – az emberek ingerküszöbét ez a dolog” – tette hozzá az alapítvány elnöke.
Február tizennegyedike óta minden szombaton, így holnap 11 órára is várják azokat, akik tenni szeretnének valamit az épület szépítése érdekében.
Úgy tűnik, hogy az ózdiak megmozdultak a csillagvizsgáló rendbehozatalának ügyében. A bútorokat, illetve a téglákat is önkéntesek hordták ki a csillagvizsgáló épületéből, de volt olyan, aki magánakció keretein belül az összeégett szigetelést is lebontotta a külső falakról.
Jelentkezett már egyébként több brigád is, akik szívesen részt vennének a felújításban, így egy kőműves, egy szigetelő és egy gipszkartonos csapat is felajánlotta a segítségét. Az áram bekötése is folyamatban van, azt ezen a nyomvonalon a szomszédos ÉRV területéről viszik majd be az ingatlanba. Az építőanyag mellett egyébként szakmai adománnyal is gazdagodtak már, az Almási Csaba által felajánlott távcső különösen alkalmas bolygó-, Hold- és kettőscsillag-megfigyelésekre.






