Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Közlekedés » Zavartalan forgalom – Átadták a 25-ös főút teljes felújított szakaszát
A erősített talajtámfalak technikáját az országban eddig még nem alkalmazták.

Zavartalan forgalom – Átadták a 25-ös főút teljes felújított szakaszát

Olvasási idő: perc

Sajtótájékoztató keretében adták át ma délután a 25-ös főút teljes felújított szakaszát. Még decemberben számoltunk be róla, hogy 1×1 sávon korlátozások mellett már haladhat a forgalom a Borsodnádasd és Szentdomonkos közötti szakaszon. A munkálatok befejeződtek, ma ünnepélyes keretek között nyitották meg teljes szélességében az utat. Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy ez a több mint 6 km-es szakasz a főút legösszetettebb szakasza volt.

„A 25-ös számú főút teljes, 82 km-es szakaszának a legnehezebb egysége készült el a mai nappal. Ez a szerpentines szakasz, ami Szentdomonkos térségéből átvezet a megyehatáron keresztül Borsodnádasdig, azt gondolom, hogy a mérnökembereknek is egy komoly kihívást jelentett. De a mai naptól a teljes szakaszon, a 2×1 sáv, plusz mellette megépült kapaszkodósávval már egy gyors, komfortos, és talán a legfontosabb: biztonságos közlekedést tudunk biztosítani az itt élőknek, itt közlekedőknek” – mondta Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára.

Pántya József elmondta, helyi és újrafelhasznált anyagokat is alkalmaztak az útépítésnél, amely több mint 10 méter burkolat, és 2 méter padkaszélességgel készült el. A dombok felőli oldalat gabion kosaras támfalakkal, míg a völgyek felőli lejtőket erősített talajtámfallal támasztották meg, ez utóbbi az országban eddig még nem alkalmazott technológia. Tasó László, Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa kiemelte a kapaszkodósávok jelentőségét, de elmondta azt is, hogy a cél bekötni a gyorsforgalmi hálózatba az utakat.

„Az emberélet a legfontosabb. A legnagyobb értékünk, és az emberéletben pedig a legnagyobb érték az idő. És ha időt nyerünk, akkor nemcsak életet nyerünk, hanem minden hosszabb és szebb lehet. Az utak építése, az útkapcsolatok kialakítása azt szolgálja, hogy minél hamarabb jussunk el biztonságosan az úti célunkhoz, és érkezzünk vissza” – emelte ki Tasó László, Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.

Dr. Csuzda Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. számú választókerületének elnöke arról beszélt, hogy most sikerült teljesíteni egy nagy célt, de még folytatni kell a munkát.

„Nekünk kötelességünk, hogy visszaadjuk ennek a térségnek azt a tartást, és azokat a munkahelyeket, amiket régen elvesztettünk. Ahhoz azonban, hogy munkahelyet tudjunk teremteni ebben a térségben, ahhoz jó utakra van szükség. Ahhoz van szükség arra, hogy javítani tudjuk térségünk megközelíthetőségét. Ez számunkra egy több irányú feladat. Ennek egyik lépcsőfokánál állunk most, amely egy nagyon fontos lépcsőfok volt, hiszen talán ez az egyik legnehezebben közlekedhető szakasza annak az útnak, amely Nagybátonytól Ózdig tart” – tette hozzá dr. Csuzda Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. számú választókerületének elnöke.

Dr. Csuzda Gábor elmondta, hogy az innen Ózdig tartó elkerülő szakasszal kell folytatódnia a munkának, így gyorsulhat fel igazán a közlekedés. Ezután pedig az előbb Bánrévéig, majd Kazincbarcikáig vezető úttal kell tovább vinni az útépítési projekteket, és csatlakozni a miskolci elkerülőhöz, amely már elkészült.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.