Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Diavetítés a könyvtárban – Süsü a sárkány kalandjai elevenedtek meg a mesedélutánon
Süsü, a sárkány egyik diafilm vetítése.

Diavetítés a könyvtárban – Süsü a sárkány kalandjai elevenedtek meg a mesedélutánon

Olvasási idő: perc

Ismét gyermekekkel telt meg a könyvtár tegnap. A mesedélutánra kicsiket és nagyobbakat egyaránt vártak a szervezők. Az esemény kezdete előtt már az apróságok kezébe kerültek a színes könyvek, amiket kíváncsian vettek szemügyre.

Csukás István egyik legnépszerűbb mesealakja, Süsü, a sárkány került a délután középpontjába. A magyar íróról, születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából a könyvtár szakemberei több részből álló programsorozattal emlékeznek meg. Ennek egyik állomása volt ez a délután, ahol Süsü kalandjainak két részét is megtekinthették az apróságok. A diavetítő segítségével, kockáról kockára haladva ismerhették meg a kedves történetet.

A híres egyfejű sárkányt elűzik otthonról, mert segített a család egyik ellenségének. Ezt követően több emberrel találkozik, akik megijednek tőle, de voltak olyanok is, akik egy kicsit sem féltek. A szervezők fontosnak tartják, hogy a régi, örök érvényű meséket is megismerjék a mai fiatalok.

„Nagyon szeretjük ezeket a családi délutánokat. Ilyenkor a gyerekek nem szervezett program keretében jönnek, azonban ez is fontos dolog. De úgy gondoljuk, hogy családban még inkább fontos, hogy a szülő és a gyermek együtt ellátogatnak a könyvtárba, válogatnak az állományunkból, itt vagyunk könyves környezetben, úgyhogy ez szerintem szuper kikapcsolódás a gyermekeknek, a felnőtteknek is, szerintem ez egy szuper családi program” – hangsúlyozta Kovács Adrienn, az Ózdi Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa.

Az író meséin több generáció nőtt fel. Többek között a Pom Pom meséi, Mirr-murr kalandjai, Sün Balázs történetei, valamint több diafilm is kikölcsönözhető a könyvtárból. A diavetítő volt, akinek újdonságként hatott, azonban több apróság már találkozott ilyen eszközzel.

„Süsüt kitagadják, és elmegy a várba, aztán dolgozik” – mondta Bálint Ádám.

„A Süsü a rettentő arról szól, hogy a várnak nincsen pénze és azt találták ki, hogy Süsü rémisztgesse a turistákat és akkor abból az összegből fogják a károkra fordítani a pénzt” – tette hozzá Preszoly Máté.

A program végén a gyerekek kézműveskedhettek is. Pillangókat vághattak és hajtogathattak. Emellett színezőkkel és társasjátékokkal is készültek a szervezők.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.