
Egy használaton kívüli személyautón gyakorolták a műszaki mentés fogásait az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai. A Vitkó lovastanyán megrendezett képzés célja az volt, hogy a tűzoltók valósághű körülmények között készülhessenek fel a közúti balesetek során végrehajtandó beavatkozásokra.
„Hátam mögött a kollégáim éppen egy úgynevezett roncsvágási gyakorlatot hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag olyan körülmények között lehet felkészülni egy esetleges közúti balesetre, ami ilyen laborkörülményeket jelent. Fontos ez számunkra, hogy ilyen lehetőségeket kapjunk, illetve hogy így tudjon begyakorolni az állomány azokat a fogásokat, illetve lépéseket, amik a közúti balesetek során a beavatkozás alapjait biztosítják” – mondta Czene Zsolt, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsoka.
A gyakorlathoz szükséges roncsautókat egy helyi vállalkozó biztosította. A tűzoltók három napon át dolgoztak a helyszínen, ahol az egyes szolgálati csoportok egymást váltva hajtották végre a feladatokat. A szakemberek szerint a rendszeres gyakorlás elengedhetetlen, hiszen egy éles helyzetben minden mozdulatnak jelentősége lehet.
„Az A szolgálati csoport összesen 10 fővel hajtott végre roncsvágási gyakorlatot az éves kiképzési ciklusunk szerint. A roncsvágási gyakorlatot egy Holmatro feszítő-, illetve vágóeszközzel hajtották végre. Először a személyautónak az ajtajait vették le, aztán haladtak az oszlopok felé, és a végén pedig a tetejét sikerült levenni, továbbá a kormányoszlopot feszítették még előre, illetve az első vezetőülést, illetve az anyósülést távolították el az autóból” – tette hozzá Bóta Ádám, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnok-helyettese.
A beavatkozás során ugyanazokat az eszközöket használták, mint amelyeket egy valódi baleset helyszínén is alkalmaznak. A hidraulikus feszítő- és vágóeszközök segítségével fokozatosan bontották meg a jármű szerkezetét, hogy szükség esetén az esetleges sérülteket a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban ki lehessen szabadítani. A tűzoltók szerint az ilyen képzések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy valódi közlekedési balesetnél gyorsan, összehangoltan és szakszerűen tudjanak segítséget nyújtani.




