
Gyülekeztek a látogatók a Múzeumok Éjszakájára. Az Ózdi Muzeális Gyűjtemény pénteken tartotta meg a már évek óta nagy sikernek örvendő rendezvényt, amelyre idén is mintegy százan jelezték részvételüket.
A Szabad Szombat Táncegyüttes, valamint Hocza Róbert és testvére, Hocza Viktória által közösen összeállított meglepetés műsor nyitotta meg a rendezvényt, majd Farkas Péter Barnabás, a múzeum vezetője ismertette a programot. Ezután együtt gyújtották meg a fényt adót fáklyákat, amelyekkel később a lézerkéményhez vonultak át. Az estét a legújabb szolgáltatásokra építették fel.
„Mindig igyekszünk valami újat kitalálni, évről évre kicsit megújulni, de mindig illeszkedjen ahhoz a környezethez, amiről szól a múzeum is. Tehát mindig legyen benne gyártörténet, mindig legyen benne várostörténet, de mindig szórakoztató módon, és legyen benne valami különlegesség is. Úgyhogy most olyan kereteket adtunk a múzeumi éjszakának, pontosabban lazára vettük, tehát minél jobban fellazítottuk a kereteket” – mondta Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője.
Így tehát a regisztrált látogatók ingyen próbálhatták ki a VR-szoba szimulátorait. Fiatalok és idősek egyaránt éltek a lehetőséggel, volt, akinek a jetpack tetszett a legjobban.
„Nagyon szuper volt. Nemcsak alulról láttam, mint 40 éven keresztül, hanem most már felülről is. Nagyon örültem neki, hogy eljöttünk, feleségemmel jöttünk, ő meg most targoncázik” – nyilatkozta Hegyi László.
Mások a Kiskohász Kincskereső Kalandjátékban vettek részt, amelyet márciusban indítottak el az intézményben. A fiktív történet alapján létrehozott, szabadulószoba jellegű játék is sokakat megmozgatott.
„Jó, tetszik nekem ez a játék. Nnagyon szépen táncoltak a táncosok, nagyon örültem neki” – fogalmazott Váradi Liza.
„Nem voltunk korábban, mi úgy jöttünk, hogy jól fogjuk érezni magunkat” – tette hozzá Koós-Nagy Márton.
Az este során hagyományos gyári vendéglátással fogadták a résztvevőket: sült szalonna zsírjával megkent kenyér, paradicsom és lilahagyma került a tányérokra.
„Mi a gyerekekkel jöttünk. Ők még ugyan elég kicsik, szóval a múzeum számukra még annyira nem ismert dolog, de az biztos, hogy az elején a néptáncosok előadása nagyon tetszett nekik, illetve megnéztük már a gépszobrokat, a mozdonyt nagyon szerették, a kislányom pedig odáig van a zsíros kenyérért, úgyhogy az nagyon jó volt neki, szépen meg is ette mind a két szeletet” – emelte ki Lendvai Zsolt.
Amikor besötétedett, a résztvevők fáklyákkal mentek át a lézerkéményhez, hogy együtt emlékezzenek a Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóira. Tiszteletükre a kéménycsonkból most füst emelkedett fel.












