
Nagy volt a sürgés-forgás az Ózdi Állategészségügyi Telep környékén, a Kovács-Hagyó Gyula úton vasárnap. Hétvégén bárki segíthetett kizökkenteni egy kicsit a mindennapok monotonitásából a telep négylábú lakóit. A Mancsremény Alapítvánnyal nyílt napot hirdettek, amelyre szép számmal érkeztek érdeklődők. Szinte minden korosztály képviseltette magát.
„Fontosak nekem a kutyák, mert nekem van alapból kettő és szerintem ők is megérdemlik, amit az emberek, mint a legtöbb ember” – mondta Ivacs Lorina.
Volt, aki évfolyamtársához érkezett látogatóba és úgy döntöttek kilátogatnak a helyszínre.
„Nagyon fontosnak tartom segíteni a kis kidobott kutyákon, hiszen a világ legaranyosabb teremtményei szerintem, ezért gondoltam fontosnak” – nyilazkozta Labancz Gergő.
Dobos Lilla korábban már járt az ebtelepen, de először jelentkezett sétáltatónak, bár tapasztalatokkal rendelkezik az állatok terén, azért eléggé izgult.
„Az egyik az rottweiler, úgy hívják, hogy Dzseni, lány, a másik pedig pitbull, ő fiú és ő Bosco. A fiú ötéves, a másik pedig tizenhárom lesz” – tette hozzá Dobos Lilla.
Az ebtelepen rendszeresen szerveznek ilyen alkalmakat, ám most a nagy meleg miatt a lehetőségre kicsit tovább kellett várni. Több mint ötven kutya is kimozdulhatott a kennelekből és élvezhette a szabadságot kis időre, volt aki többször is bejárhatta a környéket. Az ÓVI dolgozói a kennelsoron végigkísérték a vendégeket és hasznos információkat osztottak meg velük a kutyák viselkedéséről, például, hogy ki az, akit lehet párban sétáltatni és ki az, akit nem.
A szervezők számára fontos volt az állatok megmozgatása, hosszabb távon pedig szeretnék őket örökbe adni, így lehetőséget teremteni egy szebb életre, illetve további önkénteseket is szeretnének bevonzani.
„Nagyon sok kutyusunk már ki van ivartalanítva, szűréseken átesett, szívféregteszten, oltásokkal rendelkeznek, úgyhogy egy kész kutyát kapnak. Az üzenet pedig az, hogy ezek a kutyák, akik nagyon sok bonyodalmat okoznak az utcákon és be kell őket ide szállítanunk, itt egy másik oldalukat ismerhetik meg a látogatók: hogy mennyire tökéletes kutyák és mennyire vágynak az ember közelségére, a szeretetükre, szépen sétálnak és ezáltal hátha könnyebben gazdához találnak” – emelte ki Tóth Viktória, az Ózdi Állategészségügyi Telep telepvezetője.
Idén a gyerekekre is gondoltak, számukra külön sátorral készültek, ahol csillámtetoválás és arcfestés is volt. Több állatvédő szervezet képviselőjével is találkozhattak azok, akik kilátogattak a helyszínre. Bármilyen adományt szívesen fogadtak. Több doboznyi lepedőt, plédet kaptak a telepen élő kutyák és mintegy százötven kiló állateledellel is támogatták az önzetlen segítők működésüket, sőt még az élősködők ellen is kaptak cseppeket. Tegnap többen is jelezték a szervezők számára, hogy a nyílt napokon kívül is szívesen bekapcsolódnak majd a mindennapokba, akár egy sétáltatás erejéig.










