Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » A hagyományokkal ismerkedtek az általános iskolás diákok
Egy kislány lovagol.

A hagyományokkal ismerkedtek az általános iskolás diákok

Olvasási idő: perc

Az őszi szünet nem telt mindenkinek otthonléttel, ugyanis húsz gyerek egy táborban vehetett részt, amelyet a Helyi humán fejlesztések Ózdon elnevezésű projekt révén valósítottak meg. A hét elején jártak a múzeumban, az NFÉ-ben és az Olvasóban is, de többféle kézműves foglalkozáson is részt vehettek az Árpád vezér úti közösségi házban. Fűzhettek gyöngyöt, de korongozhattak is, emellett gyertyát is önthettek. Pénteken pedig kipróbálhatták a lovaglást is.

„Úgy gondoltuk, hogy mivel az idő még engedi a kültéri programokat is, nyilván kapcsolódva a helyi néphagyományokhoz is, ezért úgy döntöttünk, hogy a gömöri huszárokat is meglátogatjuk itt a Gubonna-völgyben, és így esett a választás még erre a programra” – mondta Németh Roland, táborszervező.

A tábort azzal a céllal valósították meg, hogy a gyerekek megismerkedjenek őseink hagyományaival. Itt mindenki felülhetett a lóra, de néhány szabályt be kellett tartaniuk.

„Most a gyerekek egy lovagoltatáson vesznek részt, aminél nagyon fontos, hogy ne hangoskodjanak, ne rohangáljanak, mivel a ló ilyenkor megijedhet, és akkor kialakulhat egy veszélyhelyzet. Nagyon jól megértették, hogy ne menjenek a ló mögé” – nyilatkozta Tóth Dana, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagja.

A húszfős táborozó csapat tagjai közül voltak olyanok, akik eddig még nem ültek lovon, de most örömmel kipróbálták.

„Szeretem a lovakat, de még nem ültem” – emelte ki Kocsis Hanna.

„Nekem a táborban a tegnapi tetszett a legjobban, mert agyagoztunk. A mostaniban meg az, ahogy a lovak mindig mozogtak” – tette hozzá Berki Kamilla Veronika.

Az egy hét során nem csak élményekkel, de reggelivel, ebéddel és uzsonnával is ellátták a gyerekeket a pályázat révén, így a napközis tábor ingyenes volt minden résztvevő számára.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.