
Ötszáz éve, 1526. augusztus 29-én vívták a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom döntő csatáját, amely végleg megpecsételte sorsunkat, és elhozta a mintegy 150 évig tartó török uralmat. Az utóbbi évtizedek régészeti munkájának tükrében erről beszélt a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban dr. Bertók Gábor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója mintegy 60 diáknak. Nemcsak a gyerekek, a tanárok is szeretik az ilyen alkalmakat, és viszik a tanulókat a rendhagyó órákra.
„Amikor csak lehetőség van, és amikor csak lehet, és mi is szervezünk hasonlókat. Minden alkalmat megragadunk, mert úgy gondoljuk, hogy ez az igazi, mély benyomás. Nem amikor csak beszélünk róla, hanem ki lehet vetíteni, és nagyon szép filmek, nagyon jó animációk is vannak már, de én ebben hiszek, hogy az élő történelem, az az igazi.” – mondta Tóth Tamás, a ÉASZC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola oktató
„Egyik kedvencem. Először is tanár úr miatt, és alapból szeretem a történelem tantárgyat, a csatákat, a kis, nagyon fontos kis részleteket, amik nagy szerepet játszanak ebben, és nem mindenhol tanítják. Tehát van, aki kihagyja, és ez szerintem baj.” – nyilatkozott Pásztor Benedek, a Vasvár Úti Általános Iskola diákja
A Janus Pannonius Múzeum szakemberei 2009 óta kutatják a csatával kapcsolatos helyszíneket és történéseket, számos tárgyi emléket gyűjtöttek össze régészeti munkájuk során. Az igazgató a Mohács 500 Csatatérkutatási Program vezetőjeként sok érdekes információval szolgált a résztvevők számára.
„Végül is itt egy néhány órás dologról van szó, és mégis egy óriási töréspont. Előtte, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat, létezett egy önálló Magyar Királyság, amely legalább egy középhatalom volt itt, Európában, ezen a tájon, ahol mi vagyunk, utána viszont a történet megtörik, tehát ez egy óriási töréspont. Rövid időn belül Magyarország szétesik fizikailag is, több részre.” – mondta dr. Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója
A diákok az előadás által első kézből szerezhettek ismereteket a mohácsi csatáról, előzményeiről és utóhatásairól. Az intézményben egyébként ebben az évben több rendhagyó órát is tartottak már.


