Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » A Civil Házban járt a Mikulás
A Mikulással többen is fotózkodtak.

A Civil Házban járt a Mikulás

Olvasási idő: perc

Sokan érkeztek a Mikulás ünnepségre a Civil Házba. Szaka Attila, az ÓMI Zenés színház tagja egy mesét mondott a gyerekeknek, majd Kocska Orsolya és Tóth Hanna Dóra is csatlakozott hozzá a színpadon, hogy énekeljenek a gyerekeknek.

Voltak olyanok, akik végig táncoltak és énekeltek a fellépőkkel együtt. Angyal Béla, a Csapatban Ózdért Egyesület elnöke is köszöntötte a megjelenteket. A kicsik türelmetlenül várták, hogy megjelenjen a Mikulás, aki egy nagy, megpakolt zsákot húzott be a szánján a fiatalok örömére.

„Azt hallottam, hogy itt nagyon, de nagyon jó gyerekek vannak. Nagyon sokáig tartott, amíg ide érkeztem. Ho-ho-ho. Bizony nagyon sok ajándékot hoztam a gyerekeknek. Beszorultam egy kicsit a kéménybe, ez igaz, de Béla bácsi segített és kiszabadultam. Megyek és szólok a rénszarvasoknak, hogy vigyük be, ho-ho-ho. Vigyük be gyorsan a szánkót az ajándékokkal” – mondta a Mikulás.

Nagyjából 170 gyerek vett részt az eseményen szüleik kíséretében. A Csapatban Ózdért Egyesület tíz éve álmodta meg az alkalmat, azóta is nagy érdeklődés övezi.

„Mindig nagy öröm számunkra, mikor látjuk a gyerekeket mosolyogni, mikor jön a Mikulás. Most is nagy örömmel nyugtáztuk, már már fájó szívvel, hogy a regisztráció két nap alatt megtelt. Tehát már több gyermeket nem tudtunk fogadni. Mindig nagy a túljelentkezés, tehát látszik, hogy van igény erre a műsorra” – nyilatkozta Angyal Béla, a Csapatban Ózdért Egyesület elnöke.

A gyerekek nagy része ott maradt a Civil Ház színháztermében egy vetítésre, a többiek pedig kifelé menet megálltak fotózkodni a Mikulással. Minden apróság kapott ajándékot, így nagy örömmel, csomaggal a kezükben mentek haza.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2026. május 29-én (pénteken) 11 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 30 napirendi pontot tárgyalnak meg a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.