Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Holle anyó mesefoglalkozást tartottak az ovisoknak a könyvtárban
A mese végén játékos feladatok vártak a kicsikre.

Holle anyó mesefoglalkozást tartottak az ovisoknak a könyvtárban

Olvasási idő: perc

Holle anyó történetét hallgathatták meg a Nemzetőr Úti Tagóvoda Őzike csoportos apróságai, akik játékos mesefoglalkozáson vettek részt a könyvtárban. 12 kisgyermek érkezett a mai alkalomra.

„Könyvtárunkban folyamatosan tartunk könyvtár pedagógiai foglalkozásokat óvodás, általános iskolás és középiskolás csoportok számára. Ezek a foglalkozások igény szerint lehetnek ismeretterjesztő, könyvtárhasználati, jeles napokhoz kapcsolódó, illetve mesefoglalkozások. A mai napon vendégségben Holle anyónál elnevezésű programunkra érkeztek óvodások” – mondta Kovács Adrienn, az Ózdi Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa.

Az óvodapedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek megszeressék a meséket és a könyveket is.

„Tizenkét gyermekkel érkeztünk a mai nap, ők vegyes csoportosok. Fontosnak tartjuk azt, hogy a könyvtárhasználati szokásokat már ilyen kisgyermek korban megismerjék. A könyvtár felépítésének bemutatását is fontosnak tartjuk, valamint az olvasóvá nevelést is” – hangsúlyozta Koós Renáta, a Nemzetőr Úti Tagóvoda óvodapedagógusa.

Papírszínház segítségével ismerhették meg a történetet, melyet a kicsik érdeklődve hallgattak végig. Majd játékos módon el is látogattak a meséből megismert helyszínekre. A feladatok közül természetesen nem maradhatott ki az sem, hogy a gyerekek megrázzák Holle anyó dunnáját.

A foglalkozáson kézműveskedtek is a gyerekek, ahol egy egy almát készítettek el. Az esemény végén minden ovis szabadon választhatott könyvet, melyet végignézhettek a könyvtárban. Ebédhez közeledve az apróságok élményekkel gazdagodva tértek vissza az óvodába.

Legfrissebbek

Megemlékezés mécsesei.

Emlékezés szeretteinkre

Már a mindenszenteket megelőző estéken is látni lehetett, hogy több száz mécses fénye ragyogja be a temetőket. A katolikus egyház történelme szerint III. Gergely pápa jelölte ki november 1-jét azoknak…
Read more
Mentőhelikopter az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola udvarán.

Az iskola melléképületének kéményéről ugrott

Egy férfi állt az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola egyik melléképületének kéményén, egy másik nem messze tőle próbálta jobb belátásra bírni. Drámai esemény bontakozott ki szombaton a reggeli órákban…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.