Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Fejlesztés » 3. oldal

Fejlesztés

Piros kordonnal zárták el az építési területet.

Ütemterv szerint – Elkezdődött a jelzőlámpás forgalomirányítás kialakítása a Munkás úti kereszteződésben

Több korlátozásra is figyelmeztet egy közlekedési tábla. Tegnap felvonultak a kivitelező cég munkatársai a Munkás út bevezető szakaszára. Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk jelzőlámpás forgalomirányítást alakítanak ki a kereszteződésben. A szakemberek az előkészítés során az alapozási feladatokhoz láttak hozzá: kutatóárkokat ásnak. Itt helyezik majd el a lámpatartó oszlopokat és a villamosvezeték nyomvonala is készülőben […]

Zajlik a munkálat.

Hamarosan befejeződik a kivitelezés – Több mint száz kamera fogja vigyázni az ózdiak biztonságát

Bővül a térfigyelő kamerarendszer a városban. Folyamatosak a munkálatok. Ma Tábla városrészben tevékenykedtek a kivitelező cég dolgozói. A képviselő-testület korábban határozott arról, hogy a város mely részeire helyeznek ki kamerákat. A költségvetésben tízmillió forintos keretet határoztak meg a célra. A kamera 180 fokos körben mutat képet az adott helyszínről. Az eszköz az utolsó három darab […]

Zajlanak a munkálatok a gépházban.

Jelentős gépészeti felújítás zajlik – Gyereknapra kinyithat a városi strand

Már javában zajlanak a munkálatok a városi strandon. A gépházban található tartályokra már igencsak ráfért a felújítás. „Nagy munkálatok vannak a városi strandon kívülről is lesz változás, de ott nem olyan sok mint a gépházban, amely sajnos a strand nyitásától majdhogynem egy állapotban van. Már párszor kisebb felújításokat végeztünk rajta, de a legnagyobbak azok most […]

Készül a mosdó a Drótos Állatsimogató előtt.

Kátyúzás, istállóépítés, patakmeder tisztítás –  Folyamatosan dolgoznak az ÓVI munkatársai

Elkezdődtek a tavaszi munkálatok városunkban. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai az elmúlt hetekben több területen is dolgoztak, zajlik a vízelnyelők tisztítása, karbantartják a játszótereket, a játékok alatti homokot kavicsra cserélték, és folyamatos a zöldfelületek gondozása is. A lakossági igényeket figyelembe véve az Árpád vezér út 30. szám előtt egy kitaposott ösvény helyén új járda épült, […]

A Csépányi Tagóvoda új tetőszerkezete.

Megújult a Csépányi Tagóvoda tetőszerkezete

Teljeskörűen felújították a Csépányi Tagóvoda tetőzetét. Az épület teljesen új tetőszerkezetet kapott, amelyet cserepes lemezzel borítottak, kicserélték az ereszcsatornákat, valamint a régi kéményeket is elbontották és újak épültek helyettük. A beruházásra régóta szükség volt, mivel az intézményben több éve problémát okozott a beázás. Az önkormányzat anyagi helyzete eddig nem engedte meg a felújítást, végül ingatlanértékesítésekből […]

A Munkás úti kereszteződés.

Hamarosan megépül a jelzőlámpás forgalomirányítás a Munkás úti kereszteződésben – Május közepén kezdődhetnek a munkálatok

Elkészült a tervrajz, átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. Ma délelőtt tíz óra környékén viszonylag zökkenőmentesen haladt a forgalom a Munkás út bevezető szakaszán, de például délután két órakor nem ez a jellemző. Évek óta fennálló probléma a torlódás a város ezen részén. Azonban hamarosan megépül a jelzőlámpás forgalomirányítás a kereszteződésben. Janiczak Dávid polgármester elmondta, a […]

Új tetőt és paneleket kap a beálló.

Korszerűbb körülmények között végezhetik munkájukat az ózdi mentősök

Friss aszfalt borítja az Ózdi Mentőállomás udvarát. Néhány hete kezdődött a felújítás, ami ezt a részt is érinti. A korábban göröngyös, többnyire rossz állapotú járdalapokkal borított tér helyett most már aszfaltos udvarról indulhatnak menteni a helyi bajtársak. A parkoló tetejét később még lecserélik, emellett körbepanelezik az egészet. „Nem olyan régen jelentettük be, hogy új mentőautóval […]

Németjuhász a kennelben.

Több civil állatvédő szervezet részesült támogatásban a térségben – Mindenhol akad bőven tennivaló

Több civil állatvédő szervezet részesült jelentős támogatásban a térségünkben. Aggtelek Környéki Állatvédő Egyesület 2.5 milliót, a Mancsremény Állatvédő Alapítvány 1.4 milliót, az Állatvédő Egyesület Kiskapudért és a Kóborkutyák Álmaiért 2.9 milliót, valamint a Civilek a Németjuhászokért Alapítvány 1.3 milliót kapott. Elsősorban ivartalanításra, állatorvosi költségekre, egyéb eszközökre és működésük fenntartására fordíthatják ezt az összeget. „Rengeteg bajos […]

Domaházán egy valódi alkotóműhely jött létre.

Tésztavirág Műhely Domaházán – A projekt lezárult, a munka folytatódik

Sikeresen lezárult a „Társadalmi vállalkozás Domaházán” projekt (RRF-MMSZA-2.0.0.1-25-2025-00003), amelynek eredményeként egy működő alkotóműhely és egy aktív közösség jött létre a településen. A Tésztavirág Műhelyben több hónapon keresztül tanultak, alkottak és dolgoztak a helyiek. A projekt véget ért, a munka azonban tovább folytatódik. 2026. március 31-én zárult hivatalosan a tavaly novemberben indult program, amelyet a Magyar […]

Kutyák a kennelekben.

Munkaterület átadás – Közel 30 millió forintos támogatásból fejlesztik az Ózdi Állategészségügyi Telepet

Jelentős fejlesztés kezdődik az Ózdi Állategészségügyi Telepen. Ózd Város Önkormányzata közel harmincmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pályázatán. A munkaterületet ma átadták és az érintettek a helyszínt is bejárták. „Első megválasztásomat követően azonnal új helyen, egy nagyobb ebtelepet építettünk közfoglalkoztatási programból. Azóta is vagy ilyen programból vagy […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.