Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Politika

Politika

Az Országgyűlés.

Közel tízmilliárd forintos krízisprogram indul a gyermekvédelmi rendszer legsürgetőbb problémáinak kezelésére – Dr. Németh Csilla is felszólalt az Országgyűlésben

A gyermekvédelmi rendszer súlyos problémáira hívta fel a figyelmet egy frissen elkészült jelentés. A dokumentum többek között a szakemberhiányt és az ellátórendszer hiányosságait is megvilágította. Dr. Németh Csilla „Egyetlen gyermek sorsa sem lehet pénzkérdés” címmel intézett azonnali kérdést az államtitkárhoz. Felszólalásában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gyermekvédelmi rendszer problémáinak megoldásához nem elegendő önmagában a […]

Változtatások a kormányzásban, a térséget érintő problémák – többek között ezekről is beszélt a Háttér mai felvételén dr. Németh Csilla.

Intézkedések – Dr. Németh Csilla beszél az országot és a térséget sújtó problémákról

Az eddig eltelt időszakot értékelte a politikus a Háttér mai felvételén. Intenzív 117 napon van túl a Tisza Párt. Minisztériumok felállításán és a korábbi ügymenetek átvételén dolgoznak jelenleg is. Sok ígértet beváltottak már és a jövőben is hasonlóak a tervek. A változtatást magukon kezdték: a képviselői és miniszterelnöki ciklusok korlátozásával és a fizetések csökkentésével. Dr. […]

Dr. Németh Csilla átvette mandátumát.

„Nekem az egyik célom, hogy Ózdot mihamarabb vissza kell csatolni az ország gazdasági vérkeringésébe” – Az Országházban vette át mandátumát dr. Németh Csilla

Átvette mandátumát dr. Németh Csilla, a Tisza Párt országgyűlési képviselője. A választáson országos listáról bejutott képviselők tegnap kapták meg megbízóleveleiket az Országház Kupolatermében. A választás eredménye május 1-jén emelkedett jogerőre, a Nemzeti Választási Bizottságnak onnantól kezdve öt napja volt a mandátumok átadására. Az új Országgyűlés alakuló ülését szombatra, vagyis május 9-re hívta össze Sulyok Tamás […]

Dr. Csuzda Gábor átvette megbízólevelét dr. Mustos Lajostól.

„Számíthatnak rám az itt élők, konstruktív ellenzéki munkára készülök” – Dr. Mustos Lajostól vette át megbízólevelét dr. Csuzda Gábor

Átvette megbízólevelét dr. Csuzda Gábor. A térség országgyűlési képviselőjét ma reggel fogadták a Városházán. Dr. Mustos Lajos, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság elnöke röviden összegezte az április 12-i választás eredményét, hogy milyen volt a részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3-as számú választókerületében, és hányan voksoltak dr. Csuzda Gáborra. Elmondta azt is, hogy több fellebbezés után […]

A beérkezett zöld borítékos szavazatokat számolják a Városházán.

Szavazatszámlálás – Összesítették a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott voksokat

A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi a külképviseleteken való szavazást és az átjelentkezéssel történő voksolást. Városunkban az átjelentkezéssel szavazók az 1-es szavazókörben adhatták le voksaikat vasárnap. Ezeket a szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda gyűjti össze, az összesítést azonban az érintett választókerületekben végzik el. Április 17-én, vagyis péntek délután érkeztek meg a fővárosból a lezárt […]

Dr. Csuzda Gábor lett a választókerület országgyűlési képviselője.

Dr. Csuzda Gábor lesz a térség országgyűlési képviselője

A feldolgozottság jelenleg 99,24 százalékos, ez alapján a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Csuzda Gábor 20485 szavazatot szerzett meg, míg legnagyobb ellenfelére, dr. Németh Csillára, a Tisza Párt jelöltjére 18589-an voksoltak. Listáról egyébként ő is bejut, így a térség érdekében ketten is felszólalhatnak majd a parlamentben. Varga Balázs, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje 2388 szavazatot gyűjtött, a […]

Bedobják az urnába a szavazóíveket.

Választás 2026 – 77,80 százalék a részvétel 18:30-ig

A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint országosan 17:00 óráig a szavazásra jogosultak 74,23 százaléka járult az urnákhoz, ez 5 587 935 embert jelent. A legutóbbi 2022-es országgyűlési választáson 62,92 százalék volt ez az arány. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 03. számú egyéni választókerületében 60,52 százalék, vagyis 39 717 fő szavazott eddig az időpontig. Ózdon a névjegyzékben szereplő […]

Két fős delegáció indult el a mozgóurnával a kora délutáni órákban.

Mozgóurnák és átjelentkezők – Így zajlott a szavazás városunkban

A mozgásukban korlátozott választópolgárok idén is élhettek demokratikus jogaikkal. Mozgóurnát délig igényelhettek azok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak személyesen megjelenni a szavazóhelyiségekben. A szavazatszámláló bizottságok kétfős delegációi a kora délutáni órákban indultak útnak, hogy felkeressék az igénylőket. A 12-es számú szavazókörbe még délelőtt is érkeztek kérelmek, így végül összesen 51-en éltek a mozgóurnás szavazás […]

Már nem kötelező a boríték, többen így dobták be a lapokat az urnákba.

Korán indult a választás napja a jelölteknek is, illetve vidéken is

Korán indult a választás napja a jelölteknek is. Dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a Csépányi Általános Iskolában adta le voksát a reggeli órákban. Nyilvánosan, mindenki előtt húzta be az ikszet, majd bedobta a szavazólapokat az urnába. „Igyekeztem a lehető leghamarabb leadni a szavazatomat, hogy aztán legyen még idő végigjárni a választókerület mind a […]

Urnába dobják a szavazólapokat.

Megnyíltak a szavazókörök – Közel háromezren éltek választójogukkal Ózdon délelőtt kilenc óráig

Pénteken zárták a vidéki szavazóköröket, szombaton az ózdiak következtek. A Polgármesteri Hivatal parkolójából négy irányba indultak a városban a delegációk. A Városközpontban többek között a Katona József Úti Óvodában, valamint a Vasvár Úti Általános Iskolában ellenőrizték tüzetesen a helyiségeket a Helyi Választási Iroda tagjai, a szavazatszámláló bizottságok elnökei, valamint a rendőrség munkatársai. Ez lényeges állomása […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.