Ózd Város hivatalos cimere
hagyomány

hagyomány

Airsoft puskával lőttek célba a fiatalok.

Akadálypálya, airsoft lövészet és önvédelmi bemutató – elstartolt a III. Bródy Kadét Sportnap

Csapatok versengtek egymással a Vitkó Lovastanyán kiépített akadálypályán. Az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum most tartotta meg a III. Bródy Kadét Sportnapot. A helyi intézményből 15, 4-5 fős csapat jelentkezett és idén az egyik testvérintézményből, a kazincbarcikai ÓSZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskolából is érkeztek diákok. „Ez a harmadik Bródy Kadét Sportnapunk. Harmadik alkalommal […]

Táncolnak a gyerekek.

Ovimúzeumban tartottak foglalkozást a Nemzetőr úti ovisoknak

Szőttesek, párnák, citera és egyéb használati tárgyakat ismerhettek meg a gyerekek, mely a régi időket idézi meg. Múzeumpedagógiai foglalkozást tartott Mede-Bárdos Krisztina óvodapedagógus az egyik csoportnak, a Nemzetőr Úti Tagóvodában kialakított ovimúzeumban. „Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan kollégákkal tudok együtt dolgozni, akik nyitottak a szakmai megújulásra. […]

A Vasvár Úti Általános Iskola tanulói és pedagógusai.

Harmincegyedik születésnapját ünnepelte az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör

Évek óta hagyomány, hogy az Ózdi Városi Könyvtár az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjaival együtt tiszteleg a magyar költészet napja előtt. Ez fontos dátum a civil szervezet életében, hiszen ekkor tartják fennállásuk évfordulóját is. Korábban a könyvtár falai között ünnepeltek, de a mostani alkalomra a Civil Ház színháztermében gyűltek össze az irodalmat és a […]

A mesterséges intelligenciáról tart előadást Máté István szenior szolgáltatástervező.

Koszorúzás, gyermekelőadás, fenntarthatóság és mesterséges intelligencia – Elstartolt a Tavaszi Apáczai Napok

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Tavaszi Apáczai Napok programsorozat. A táblai iskola kertjében dolgozók, hozzátartozók és vendégek gyűltek össze az intézmény falára felfüggesztett emléktáblánál. „Intézményünk életében immáron öt éve hagyomány, hogy volt igazgatónk, Széplaky Béla tanár úr emléktáblájánál koszorúzással kezdjük a fenntarthatósági témahét programját. Széplaky Béla tanár úr egy olyan személyiség volt, aki méltó arra, hogy […]

Felsorakozott a rajtba a mezőny.

Folytatódik a tízéves, sportos hagyomány – Elrajtolt az Ózdi Futónapok

Tegnap délután újra futók és szurkolók érkeztek a stadionba. A leggyorsabbaknak szánt érmek már az asztalon várakoztak. A rajtszámok feltűzése után pedig elrajtolt a mezőny. Miközben az órán teltek a percek, a résztvevők rendületlenül tették egyik lábukat a másik után. A körözés jó hangulatban telt, a pálya másik pontján a legfiatalabbak szurkoltak. Az apróságok rengeteg […]

Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete tartott Ki mit tud háziversenyt a Civil Házban.

Ki mit tud? – Háziversenyt szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai

Ismert dalok és versek csendültek fel a Civil Ház nagytermében. Az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai háziversenyt szereztek, amely már hagyománnyá vált a szervezet életében. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy az idősek élesben is kipróbálják magukat, mielőtt az országos versenyeken szerepelnek. Fontos az is, hogy együtt lehessenek és megmutathassák egymásnak tehetségüket. „Mindig úgy időzítjük ezt […]

Az Emerald Hill zenélt a Szikszi konferenciatermében.

Szent Patrik napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

Ír zenéket játszott az Emerald Hill, a SZIKSZI saját zenekara. Az intézmény tanulói így ünnepelték Szent Patrik napját, amely az ír hagyományok közül a legelterjedtebb. A védőszenthez kapcsolódó nemzeti ünnepet az írek minden évben március 17-én tartják. A rendezvényt Puchreiner Gábor szervezi évről évre, ezzel is színesítve az iskola programpalettáját. „Én angol nyelvtanárként ezt már […]

Ünnepeltek az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában.

Ünnepség az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában

A magyar Himnusz dallamaival kezdődött el az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában a március 15-i műsor. Tiszteletük jeléül, a több mint száz diák és a tantestület tagjai ünneplőjükre rátűzték a háromszínű kokárdát. „Iskolánkban nagyon fontos a hagyományok ápolása, kiemelten a hazafiasságra való nevelés, ezért fontos számunkra, hogy gyermekeink megismerkedjenek a múltunkkal és a nemzeti […]

Angyal Béla az MSZP Ózdi Szervezetének elnöke nyújtja át a virágot.

Egy szál virággal köszöntötte a hölgyeket az MSZP Ózdi Szervezete

Egy szál piros szegfűvel és jókívánsággal köszöntötték ma a hölgyeket nőnap alkalmából az MSZP Ózdi Szervezetének férfi tagjai a város több pontján. Sétájuk az Árpád vezér úton kezdődött és a Városház téren ért véget. A hagyományoknak megfelelően, mint minden évben, Angyal Béla, az MSZP ózdi szervezetének elnöke és Kiss Sándor osztott virágokat.

Közösségi tojásfa díszítés Szennán.

Közösségi tojásfa díszítés Szennán

Színes, írókával írt, gyöngyökkel kirakott vagy horgolással díszített tojások tömkelege ékesíti azt a tojásfát, melyet Szennán a Tartó Lajos Közösségi Ház udvarán díszítettek fel a lelkes hagyományőrzők. „Nagyon tetszik itt, szeretek tojást díszíteni. Erdőkertesről jöttem és keresztanyának és keresztapának vagyok a keresztlánya és szeretem a húsvétot. Szerintem ez egy nagyon jó ünnep. Nagyon jó húsvéti […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.