Ózd Város hivatalos cimere
kikapcsolódás » 2. oldal

kikapcsolódás

Idén 25 éves a Bolyoki Vigadalom.

Idén huszonöt éves a Bolyoki Vigadalom

A mazsorett csoport menettáncával kezdődött szombaton a XXV. Bolyoki Vigadalom. A Gömöri Lovas és Népi hagyományőrző Egyesület vezetésével vonultak a fiatalok a strand bejáratától egészen a Bíben-völgyig. A színpadi produkciók délután kezdődtek el. Először az F3 Fitness Team tartott bemutatót, majd az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai szórakoztatták a nézőket. A hagyományoknak megfelelően az Újváros Téri […]

Gyerekek a habpartyn.

Habparty, főzőverseny, futball kupa és koncertek a VIII. Mogyorósvölgyi Napon

Szorgosan rajzoltak a gyerekek az egyik asztalnál. Hétvégén volt a VIII. Mogyorósvölgyi Nap. Több versenyt is meghirdettek a szervezők. Az egyik a gyermekrajzverseny volt. „A Mogyorósvölgyi Nap keretében a kisgyermekeknek készültünk rajzversennyel két korcsoportban. Óvodás és kisiskolás korcsoportban. A nyári élmény volt a téma. Tíz-tíz résztvevője van a versenynek” – nyilatkozta Barta Andrea. Mindenkinek más-más […]

Távoli kép a kismedencéről.

Strandoltak és kézműveskedtek ma a gyerekek az ÓTSZEGYII nyári táborában

A medencében pancsoltak ma délelőtt a gyerekek a városi strandon. Fánk és flamingó is volt a vízben, persze csak a felfújhatós fajta. A csúszdán pedig folyamatosan váltották egymást. Egész héten egy táborban vesznek részt, ahol sok színes programmal várták őket. „Mi tetszett a legjobban? Hogy voltunk Szilvásváradon és kaptunk fagyit, a strandból pedig a csúszdák” […]

Kollányi Zsuzsi akusztik koncert.

Főzőverseny, habparty és koncertek – Színes programok a VII. Cipó Napon

Jó ebédhez szólt a nóta a VII. Cipó Napon. A Kék Sirály Együttes zenélt a főzőversenyen résztvevőknek. Néhol még bográcsban rotyogott az étel a tűzön. Cipóban, salátaágyon vagy fatálban tálalták a finomabbnál finomabb ételeket. Összesen hat csapat tette próbára magát. A zsűri elnöke Turi Mihály volt, szerinte nem volt könnyű dolguk, minden étel jó sikerült. […]

Vastag Csaba énekes.

Színes lampionok, olasz slágerek, fotósarok és fröccsterasz – Hatodik alkalommal idézték meg a múltat a Rózsakerti Estén

Színes lampionok, virágokkal díszített kapu és hangulatosan megterített asztalok fogadták mindazokat, akik ellátogattak az Olvasó melletti parkolóba a hatodik Rózsakerti Estre. Az ÓMÉK-Olvasó munkatársai ezúttal is arra vállalkoztak, hogy egy estére visszarepítsék a vendégeket a múltba, felidézve ezzel a város egykor kedvelt, nagy múltú helyének a Rózsakertnek a hangulatát. „1886 az a dátum, amikor a […]

A hidegvizes medence látképe.

Csobbanás – Júliusban kevesebben mártóztak meg a medencékben, mint tavaly ilyenkor, a június sok vendéget vonzott

Sokan választják kikapcsolódásuk helyszínéül a nyári szünetben a strandot. Fürdőzés szempontjából a június igen kedvező volt. Idén már nem először rendeltek el hőségriasztást, előfordult, hogy az országos tisztifőorvos meg is hosszabbította az időtartamot az előrejelzések alapján. Volt néhány igen meleg napunk. A látogatók számát igencsak befolyásolja az időjárás. „A 2025-ös szezon az Ózdi Strandfürdő és […]

Sorban ülnek a Digitális Erőműben a táborozó gyerekek a kutyás bemutató alatt.

Idén is táborozó gyerekek lepték el a Digitális Erőművet

Körben ültek a gyerekek a Digitális Erőmű csarnokában. Fester és gazdája Csápenszky Erna érkezett a kicsikhez, hogy kutyás bemutatót tartsanak a táborozóknak. „Át kell gondolni, hogy arról az állatról bizony nem két napig, meg nem két hétig, hanem kutyák esetében 10-15 évig is gondoskodni kell. Le kell vinni sétálni, meg kell etetni, ha beteg el […]

A gyerekek játszanak a kerti medencében.

Sokan választanak otthonra kerti medencét

Az elmúlt hetekben javában tombolt a kánikula, csupán ma reggel hozott némi enyhülést az eső. Mindenki a víz közelségére vágyik ebben az időszakban. Sokan hűsölnek ilyenkor otthon a kerti medencében. Egyre elterjedtebb a lakosság körében ez a kikapcsolódási forma. A puha falú, felfújható medencék előnye a könnyű telepíthetőség és a gyors összerakás. A merev falú […]

Fürdőzők.

Munkában a strandrendőrök

Törölközőszéf. Sokaknak ismerős lehet az a látvány, amikor egy anyagdarab mindenüket megóvja, ameddig a vízben fürdőznek. Persze az ózdi strandon nemcsak a törölközőszéf védi az értékeket, hanem egy kisebb területen kamerák, a teljes fürdőben pedig strandrendőrök is. „A szünidő elkezdődött, ilyenkor az iskolaőrök a városi strandfürdő területén látnak el hét fővel bűnmegelőzési tevékenységet. A bűnmegelőzési […]

A kondiparkban mászik az egyik lány.

Sporttáborban tombolnak a gyerekek

Az Ózdi Sport- és Élményközpont évek óta szervez sporttábort. Ma három csoportra osztva, körforgásszerűen váltották egymást a fiatalok. Az egyik csapat a tekézéssel ismerkedett. Mindenki más technikát választott, hogy ledöntse a bábukat. „Nagyon jó a sporttábor, különleges programok vannak, jó a kaja, nagyon rendesek a tanítók, gondviselők. Nagyon szeretek itt lenni” – nyilatkozta Kovács Benedek. […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.