Ózd Város hivatalos cimere
költészet napja

költészet napja

A diákok a mesterséges intelligenciát hívták segítségül a versíráshoz.

A költészet napját ünnepelték a Gábor Áronban – Mesterséges intelligencia segítségével írtak verset szakmáikról

Gyülekeztek a diákok a Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola hátsó udvarán. Az intézményben minden évben megünneplik a költészet napját, idén egy különleges formáját választották ennek a hagyománynak. A mesterséges intelligenciát hívták segítségül, hogy erre az alkalomra egy-egy különleges vers szülessen. Minden osztály a saját szakmáját vette alapul, így a diákok például a fodrászatról szóló […]

Sokan ellátogattak a szavalásra.

A Magyar Költészet Napja – Közös szavalással emlékeztek a város iskolásai két helyszínen is ma délelőtt

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ez alkalomból országszerte szavalnak verseket, mondanak prózákat, illetve tartanak összejöveteleket a közösségek. Így tisztelegve a magyar írók, továbbá az irodalom előtt. „A mai délelőtt a Költészet Napját ünnepeljük itt a könyvtár előtti téren. Immár harmadik alkalommal ünnepeljük, és talán egy kicsit hagyományt […]

A Vasvár Úti Általános Iskola tanulói és pedagógusai.

Harmincegyedik születésnapját ünnepelte az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör

Évek óta hagyomány, hogy az Ózdi Városi Könyvtár az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjaival együtt tiszteleg a magyar költészet napja előtt. Ez fontos dátum a civil szervezet életében, hiszen ekkor tartják fennállásuk évfordulóját is. Korábban a könyvtár falai között ünnepeltek, de a mostani alkalomra a Civil Ház színháztermében gyűltek össze az irodalmat és a […]

Az ünnepi műsorban Tóthné Kocska Orsolya, Tóth Hanna Dóra, Tóth Nina és Szaka Attila működött közre.

Ózdon is megünnepelték a magyar költészet napját

Diákokkal telt meg ma délelőtt a Petőfi tér, ahol közös szavalásra várták a város a tanulóit, hogy együtt ünnepeljék a magyar költészet napját. 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tisztelgünk a magyar írók és költők előtt. A város számos intézményéből kivonultak a helyszínekre tanulók. Őket Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.