Ózd Város hivatalos cimere
kultúra

kultúra

Megtelt a labor érdeklődőkkel.

Ismerd meg Japánt! – Előadás-sorozatot indított a JAG, ezúttal egy japán származású előadó volt soron

Kimonók és a matcha készítéshez szükséges dolgok fogadták az érdeklődőket a Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban. Különleges vendéget köszönthettek az iskolában, Suzuki Hiromi Japánból érkezett és már három éve Tiszaújvárosban él férjével. Az előadást japán nyelven tartotta, tolmácsolását a család jó barátja, Soós Ádám segítette. „A mai előadásnak a témája Japánról és a természetről […]

Szent Patrik napot ünnepelték a SZIKSZI-sek.

Szent Patrik napját ünnepelték a SZIKSZI-sek

Ír zenével és változatos programokkal ünnepelték a Szent Patrik napot a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Az intézmény saját zenekara, az Emerald Hill koncerttel és prezentációval készült a diákok számára. A védőszenthez kapcsolódó nemzeti ünnepet az írek minden évben március 17-én tartják. A rendezvényt Puchreiner Gábor szervezi évről évre, ezzel is színesítve az iskola […]

Az egyik teremben a drámajátékkal ismerkedhettek.

Rendhagyó órák – KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-sek

KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-s diákok. A rendhagyó foglalkozásokon drámajáték, táncszínházi beavató óra, színházi kvíz és vitaszínház is várta a tanulókat. A program során a kötelező olvasmányok, problémás élethelyzetek és a zene is szerepet kapott. Az országos kezdeményezés célja, hogy a fiatalok élmény- és drámapedagógiai módszerekkel találkozzanak kulturális élményeken keresztül. Emellett szeretnék felkelteni az […]

Az irodalom összeköt – Wass Albert-felolvasóestre várták az érdeklődőket.

Az irodalom összeköt – Wass Albert-felolvasóestre várták az érdeklődőket

A XIX. alkalommal meghirdetett nemzetközi kezdeményezéshez az Ózdi Városi Könyvtár már ötödik alkalommal kapcsolódott. A rendezvényre február 27-én került sor az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban, ahol az érdeklődők Wass Albert és más magyar írók, költők műveiből hallhattak részleteket. „Az idei évben ötödik alkalom, hogy csatlakoztunk a Wass Albert-felolvasóesthez, illetve régebben felolvasó maraton volt. 2017 volt […]

Vándorkiállítás nyílt Pósa Lajos életéről az Olvasóban.

Gyermekirodalom az Olvasóban – Pósa Lajos munkásságáról nyílt kiállítás

Ha a magyar gyermekirodalomra gondolunk, elsőként Benedek Elek vagy Móra Ferenc jut eszünkbe. Pósa Lajos volt azonban az, aki hazánkban megteremtette a műfajt és elsőként vette számításba a gyerekeket is, mint potenciális olvasóközönség. Tegnap délután az Olvasó emeletén nyílt kiállítás az életéről, munkásságáról, amelyet a Pósa Lajos Társaság hozott el Ózdra. Fábián-Dobos Eszter művelődési ágazatvezető […]

„A mag” című alkotás Demes Ferenc László nevéhez fűződik.

Bokor Sándor az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének nevében, Marton Zsolt a Neutrik Hungary Kft. nevében vette át „A Művelődésért” kitüntető díjat

A Himnusszal kezdődött tegnap délután a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett gálaműsor az Olvasóban. Ezt az ünnepet 1989 óta tartjuk Magyarországon annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon, január 22-én tisztázta le nemzeti himnuszunk kéziratát. Ennek alkalmából városunkban 2013 óta kitüntetik azokat, akik kiemelkedő tevékenységükkel sokat tesznek kultúránk továbbviteléért, különösen ózdi örökségünk életben tartásáért, […]

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték az Ózdi Új Esély Központban.

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték az Ózdi Új Esély Központban

Az Ózdi Új Esély Központban idén is megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról. Az intézmény munkatársai beszélgetős és alkotó programokkal készültek, melyek középpontjában az emlékek, az érzések és a magyar mindennapok álltak. „Fontos számunkra, hogy ez a nap ne csak megemlékezés legyen, hanem találkozás, közös élmény és kapcsolódás. A programok egyszerűek, mégis sokat adnak, magyar zenék, […]

Interaktív mozgás bemutató.

Ismét KultUP: Színházi és művészeti élmények az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban

Kakasy Dóra drámafoglalkozása aktív részvételre, közös gondolkodásra és kreatív párbeszédekre ösztönözte az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tanulóit. Második alkalommal látogatott el a KultUP csapata az intézménybe. Egy előzetes felmérés alapján a szervezők évfolyamokra bontva, külön órarendet készítettek az osztályoknak, így minden korosztálynak más programokkal készültek. Dányi Krisztián Szabadszinkron elnevezésű foglalkozásán a diákok megismerkedhettek […]

Közös fotó a Városházán.

„A határok áthidalása a kultúra által”

Korábban a XXV. Bolyoki Vigadalom adott lehetőséget a négy nemzet képzőművészeinek, iparművészeinek, régi mesterséget gyakorlóinak arra, hogy bemutatkozzanak az ózdi közönségnek és megismerjék egymás hagyományait és munkáit. A hétvégén ipari, kulturális örökségvédelmi, tudományos konferencia keretein belül találkoztak ismét a partnerek, mely az egy éves nemzetközi programnak a záró rendezvénye volt Ózdon. „Ez egy ipari, kulturális […]

„Jövőnk a hagyomány” – a Fitos Dezső Társulat mutatkozott be az Olvasóban.

„Jövőnk a hagyomány” – a Fitos Dezső Társulat mutatkozott be az Olvasóban

Néptáncolni tudók és a néptáncot szerető vendégek foglaltak helyet az Olvasó színháztermében szerdán délután. A Fitos Dezső Társulat „Jövőnk a hagyomány” című táncszínházi előadásába nyerhettek betekintést, mely a Kárpát-medence kimeríthetetlen és változatos tánckultúrájából adott ízelítőt a nézőknek. „A ma esti előadásunk a „Jövőnk a hagyomány” címet viseli. Ebben az előadásban láthatóak lesznek táncok Zala megyéből, […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.