Ózd Város hivatalos cimere
lopás

lopás

Ezeknél az Újváros téri padoknál történt az eset.

Bevásárlószatyrot lopott, de azonnal elfogták

Esik az eső, üresen állnak a bolt előtti padok. Jó időben azonban gyakran pihennek itt az idősek. Így volt ez két hete is, amikor egy nyugdíjas mozgáskorlátozott férfi kezéből kitépte a bevásárlószatyrot egy harmincöt éves fiatal férfi, majd elszaladt vele. „Szeptember 17-én lakossági bejelentést kaptunk, hogy az Újváros téri Coop ABC-nél egy ismeretlen személy kitépett […]

Musatics Máté István és Vincze Dániel járőrök visszaadták a mobiltelefont jogos tulajdonosának.

Húsz perc alatt visszaszerezték az ellopott telefont az ózdi rendőrök

Szundított egy férfi a buszpályaudvaron, a mobilját pedig a pad mögötti konnektorban töltötte. Egy várótérben tartózkodó nő a telefont a lábával arrébb lökte, társa pedig lehajolt érte és felvette, majd sietősen távoztak a helyszínről az eszközzel a zsebükben. Mire a férfi felébredt, a telefon már sehol nem volt, csak a töltőfej és a kábel maradt. […]

Rendőrautó az Ózdi Rendőrkapitányság épülete előtt.

Betörés közben érték tetten a 47 éves ózdi nőt

A napokban betörés közben értek tetten egy elkövetőt a rendőrök, úgy tudjuk az áruház külső ajtaját már feltörte, a másodikat pedig éppen feszegette, amikor jelzés alapján megérkeztek az egyenruhások. „Július 9-én a hajnali órákban a tevékenységirányítási központtól jelzés érkezett, miszerint Ózdon az egyik bevásárló áruházban betörés van folyamatban. Kollégáim a helyszínen megjelentek, megállapították, hogy a […]

Tűzoltóautó parkol a garázsban.

Tűzesetek, mentések, lopás – Számos esethez riasztották a tűzoltókat és a rendőrséget hosszú hétvégén

Ismét mozgalmasan telt a hétvége városunkban. A civilek számára az ünnepnap egyenlő a pihenéssel, ám a mentők, rendőrség és tűzoltóság dolgozóinak a hosszú hétvége legtöbbször több munkát jelent. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársait kilenc káresethez riasztották. „Volt Sátán egy lakástűz. Oda két darab gépjárműfecskendővel vonultak az egységek. Ezt a tüzet eloltottuk. Az anyagi kár jelentős […]

A rendőrség képviselői az ülésen.

Beszámoló a rendőrség 2024. évi munkájáról

Prevenciós előadások, bűncselekmények és online csalók felderítése, a közúti rend fenntartása. Ez csak néhány dolog, amit az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai végeznek a mindennapokban. A tavalyi munkájukról egy beszámolót nyújtottak be a képviselő-testületnek. Illetékességi területükhöz 43 település tartozik, amelyek lakosságszáma összesen 65 ezer fő. A dokumentumban több számadatot közöltek, amelyekről hosszasan beszélgettek a város vezetői. „A […]

Az Ózdi Rendőrkapitányság épülete.

Mozgalmas szolgálat – Megmentettek egy életet és még egy betörőt is elfogtak az ózdi rendőrök

Az Ózdi Rendőrkapitányságon mozgalmasan telt a vasárnap. Bárdos Gergely és Kovács Dávid Patrik felvették az éjjeli szolgálatot. Egyikük sem sejtette, hogy milyen nap vár rájuk. „Kapitányságunkra január ötödikén bejelentés érkezett. A bejelentő egy nyolcvankilenc éves ózdi idős hölgy volt. A bejelentés tartalmát tekintve arról szólt, hogy a hatvankét éves fia önakasztást végzett. Ekkor a körzeti […]

Csőkulcs, hatos betonvas és kalapács – ilyen célszerszámokkal szerelt ki és lopott el egy katalizátort és egyéb alkatrészeket két autóból is egy férfi

Lakossági bejelentés érkezett a rendészetre hétvégén, miszerint az Ív úti templommal szembeni parkolóban egy személy gépkocsit bont. „A rendészek a helyszínre érkeztek a bejelentést követően, majd elszámoltatták a személyt, aki hitelt érdemlően nem tudta igazolni a gépjármű tulajdonjogát, illetve azt, hogy milyen okból bontja az autót, ezért vele szemben intézkedést foganatosítottak, értesítették a rendőrséget” – […]

Ismeretlen elkövető rongált padokat Újtelepen

Kültéri padokat rongált meg egy eddig ismeretlen elkövető az Újtelepen. Az Ív úti parkolóban lévő térfigyelő kamera felvételein jól látszik, ahogy a tettes leül a padra, majd szépen lassan meglazítja a csavarokat. Mikor ezzel végzett, vállára kapja a faanyagot és elsétál vele. Az Ózd Városi Rendészet munkatársai a felvételek segítségével hamar ráakadtak az eltulajdonított deszkákra. […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.