Ózd Város hivatalos cimere
osztály

osztály

Elsősök az osztályfőnökükkel.

Elkezdődött az iskola, minden intézményben becsengettek

Sorban érkeztek a diákok az Újváros Téri Általános Iskola aulájába, hogy elfoglalják helyüket az évnyitóra. Elöl, kiemelt helyen az elsősök ültek. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött. Galkóné Szabó Mária rövid köszöntője után az első osztályosok verses műsora következett, négy kisdiák szavalt a többieknek. A kulturális műsor után felkérték a hatodikosokat, hogy kössék fel a bordó […]

Tanulók az Ózdi Krónika díszletében.

Kulisszatitkok – A Gábor Áron szépészeti osztálya látogatott a városi televízióba

Az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola tanulói látogattak a városi televízió Brassói úti székházába. A vendégek először bemutatkoztak, majd a rövid beszélgetést követően bejárták az épületet. Természetesen sorra került a hangfelmondó helyiség és a szerkesztőségi szobában is informálódtak a hírkészítés folyamatáról. Célkeresztbe került a vezérlő és a stúdió is. Szinte minden helyszínt […]

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az alsóbb évfolyamosok sorfalat álltak nekik. Miután a több mint negyven diák elfoglalta helyét az udvaron, a Himnusz dallamait követően elsőként egy szavalat hangzott el, majd […]

A leendő elsősök érkeztek a beiratkozásra szüleikkel.

Lezajlott az általános iskolai beiratkozás

Április 23-án és 24-én zajlott az általános iskolai beiratkozás. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában is igyekeztek megfelelően előkészíteni a jövendőbeli első osztályosok beiratkozását. A Néri Szent Fülöp Katolikus Tagóvodából, valamint a Mogyorósvölgyi Tagóvodából is vártak gyerekeket, de például Farkaslyukból is lehetett jelentkezni. „A gyerekek is jártak már az iskolánkban, múlt héten […]

Farsang az Újváros Téri Általános Iskolában.

Farsang az Újváros Téri Általános Iskolában

Az Újváros Téri Általános Iskola alsó és felső tagozatos farsangja is ünnepélyes hangulatban vette kezdetét. Az iskola végzős diákjai keringővel nyitották meg a rendezvényeket. A fiatalok felkészülten és méltóságteljesen léptek a közönség elé, produkciójuk nagy tapsot aratott a jelenlévők körében. Az iskolában több évtizedre nyúlik vissza a farsang hagyományának ápolása. „Hagyományainkhoz híven a nyolcadikosok nyitják […]

Volt aki nagyon ügyesen elkapta a hengereket.

„Csacsiavató nagydíj” – A 9/A-sok futották a legjobb köridőket

Három legendás istálló mérte össze erejét, gyorsaságát, leleményességét a csacsiavatón a SZIKSZI-ben. Teljesen megtelt az intézmény tornaterme szombaton délelőtt. A folyosón is nagy volt a nyüzsgés. „Nagyon izgulunk, szerintem ezt mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon izgatottak vagyunk, de rengeteget készültünk a mai napra, de szerintem nagyon jók leszünk” – nyilatkozta Koós Hanna, a SZIKSZI tanulója. […]

Sorban vonultak ki a ballagó osztályok a Vasvár Úti Általános Iskola udvarára.

Lezárult egy korszak – Elbúcsúztak a Vasvár Úti Általános Iskola végzősei

A jól ismert dallamokra, tarisznyával a vállukon, ünneplőben vonultak ki az udvarra a Vasvár Úti Általános Iskola végzős diákjai. Szombat délelőtt végleg búcsút vettek az intézménytől és tanáraiktól. Az eseményét Szabó László igazgatóhelyettes nyitotta meg. „Sok szeretettel köszöntöm a nyolcadikos ballagó diákjainkat és szeretettel köszöntöm szüleiket és hozzátartozóikat, iskolánk képviselőit, kollégáimat az igazgató urat és […]

Kedden és szerdán strandoltak a diákok.

„VAKÁCIÓ!” felirat a táblákon és szórakoztató programok – Holnap véget ér az idei tanév, kezdődik a nyári szünet

Jelmezekbe öltözött bolondballagók vonultak be az Újváros Téri Általános Iskolába. Utolsó napjaikat már nem a padban a tankönyvek felett töltik a gyerekek. Ma délelőtt az aulában gyűltek össze az osztályok, hogy bolondosan búcsúztassák el nyolcadikos társiakat. A jelmezbe bújt fiatalok körbejárták a folyosókat, végül egy utolsó közös táncot is előadtak. A legkisebbek is jól ismerték […]

Futnak a fiatalok a tó körül.

Ismerd meg futva a világot! – Mozgással telik a hét a Bolyky suliban

Rajt az iskolaudvaron. A Bolyky suliban a héten folyamatosan zajlik az „Ismerd meg futva a világot!” aktív iskolai program. A tanulók nemcsak az iskola környékén, hanem a megújult horgásztó körül is nagy kedvvel gyűjtögették a kilométereket. Egy Bolyky iskola kör egy kilométert jelent. Egy tó körüli pedig alsó tagozatban tíz, felsőben öt kilométert ér. Ha […]

Az előadás közben egy kislány válaszol a kérdésekre.

Leendő elsősök látogattak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodába

Ma reggel nevetgélő gyerekekkel telt meg a tornaterem. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai egy érdekes programmal készültek a leendő elsősöknek. A rendezvényre két intézményből érkeztek a kicsik: a Néry Szent Fülöp, valamint a Ózdi Városi Óvodák Mogyorósvölgyi Tagóvodájából. „Az ózdi Bárka Színpad fogja majd előadni azt a zenés műsort, ami […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.