Ózd Város hivatalos cimere
segítség

segítség

A korom belepte a falakat.

A hátsó ablakon ugráltak ki, különben bennégtek volna – Elektromos szikra okozott tüzet Sajóvárkonyon

Egy családi ház gyulladt ki a hétvégén Sajóvárkonyon. Négy helyiségben feketék a falak, csupa korom még a plafon is. Az előszoba lángolt szombaton egy Dobó István utcai ingatlanban, csak a szerencsén múlt, hogy időben észrevették. A tüzet elektromos szikra okozta. „A kismegszakító nem oldott le, és szerintünk az okozhatta. Úgyhogy az a kis doboz kiégett. […]

Mintakert Borsodbótán.

Termőföldtől az asztalig – sikeresen zárult a borsodbótai mintakert program

Lezárult a „Mintakert Borsodbótán” program (RRF-MMSZA-2.0.0.2-24-2024-00001), amely a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének megvalósításában, az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg. A 22,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás célja az volt, hogy Borsodbótán mintakert, konyhakertek és családi kertek jöjjenek létre, és valódi segítséget kapjanak a hátrányos helyzetű családok. Borsodbóta a […]

Az egyik véradó karja.

Minden csepp számít! – Véradást szerveztek a Civil Házban

Ismét a Civil Házban várták az önzetlen segítőket az év első véradásán. Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete minden hónap utolsó szerdáján véradást szervez a városban. Az orvostudomány mai állása szerint a vér nem pótolható semmi mással, mesterséges úton pedig nem előállítható. Egy véradás során 450 ml vért vesznek le, ezt […]

Tűzifa egy család udvarán.

Negyven családot segít tűzifával a Magyar Református Szeretetszolgálat

Egy köbméter tűzifával segített több családot a Magyar Református Szeretetszolgálat a Felebarát program keretében. A téli hónapokban sok család számára a fűtés biztosítása komoly nehézséget jelent, ezért minden segítség jól jön. Ez a család korábban is részesült már támogatásban, a felajánlásnak azonban most is nagyon örültek, hiszen az édesapa mozgásában korlátozott feleségével, valamint két gyermekével […]

Kenyeret csomagol a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársa.

Meleg tea és kenyér – A rászorulóknak segít a Magyar Református Szeretetszolgálat Felebarát Programja

Friss kenyér és meleg tea várta a Nappali Melegedő látogatóit, ahová a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai érkeztek adományokkal. Ezúttal ötven darab frissen sütött kenyeret osztottak ki a rászorulók között, amely egy helyi vállalkozó felajánlásának köszönhetően jutott el az intézménybe. Az ilyen jellegű segítség nemcsak az éhséget enyhíti, hanem erőt és törődést is jelent a mindennapokban. […]

Egy köbméter tűzifa igényelhető háztartásonként a rászorulóknak.

Egy köbméter tűzifa a rászorulóknak – A rendkívüli időjárás miatt a kormány kiegészítő tűzifa támogatásról döntött

Ma délelőtt kígyózó sorok alakultak ki az Ózdi Központi Ügyfélszolgálaton. Szinte mindenki térítésmentesen szeretne tűzifa támogatást igényelni. A tartós hideg miatt a kormány kiegészítő támogatást biztosít, a kormányrendelet értelmében az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál lévő tüzelőanyagot a rászorulók térítésmentesen igényelhetik. „A szociális tűzifa program keretében 5000 fő alatti települések lakói igényelhetnek rászorultsági alapon tűzifát. Ezt […]

Pulzoximéter és égési sérüléshez eszközök.

Elsősegély rögzítő csomag, csecsemő és gyermek pulzoximéterek, égési készlet, és gyermek inhaláló – Az Ózdi Mentőállomásra is megérkeztek az új, innovatív orvosi eszközök

Elsősegély rögzítő csomag, csecsemő és gyermek pulzoximéterek, égési készlet, és gyermek inhaláló segíti mostantól a helyi mentősök munkáját. Az eszközök egy korábban elnyert sikeres pályázat útján érkeztek meg a napokban a mentőállomásra. Pál Zsombor azt mondta, elsősorban olyan eszközökre volt szükségük, amely a helyszíni ellátás során lesz hasznos számukra. „Mindenképpen szükséges, a diagnosztikus eszközeink standardizáltak, […]

Az Éjjeli Menedékhelyen 16-an férnek el.

Vörös kódot rendeltek el – minden szociális intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat

Vörös kód van érvényben ma reggeltől – ezt jelentette be délelőtt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Ennek értelmében szerda reggel 8 órától minden szociális intézmény köteles fogadni a hajlék nélkül élőket. Városunkban az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény kötelékében működő Nappali Melegedő, Átmeneti Szállás és Éjjeli Menedékhely fogadja azokat, akiknek nincs […]

Havat lapátolnak a rutinpályán a tanulók.

Diákok is segítettek a hóeltakarításban

A reggeli órákban az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképzési Centrum tanulói is segítettek az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársainak a hótakarításban. Cirokseprűkkel és hólapátokkal segítették a takarítást, a rutinpálya területét tisztították meg a hótól. „A szakképzési jószolgálat tevékenység keretében az iskolánk részt vesz abban az országos kezdeményezésben, ahol a szakképzésben tanuló diákok részt vesznek […]

Karácsonyi ünnep az ózdi Új Esély Központban..

Karácsonyi ünnep az ózdi Új Esély Központban

Idén is megrendezték a már hagyománnyá vált karácsonyi ünnepséget az ózdi Új Esély Központban. Vendégekkel telt meg az ünnepi dekorációkkal díszített aula, ahol Bobcsák Emese az intézmény nappali ellátásvezetője köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta az összetartozást és a közösség erejét. „Karácsonykor itt nálunk az Új Esély Központban kicsit minden lelassul. Ilyenkor nem a múlt hibáiról, nem […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.