Ózd Város hivatalos cimere
szakasz

szakasz

A munkálatok a következő hónapokban is folytatódnak, az érintett útszakaszon.

Újra járható a borsodnádasdi szerpentin – Megnyitották a 25-ös főút lezárt szakaszát

Már takarítják a 25-ös főút Borsodnádasd és Szentdomonkos közötti szerpentinjét a munkagépek. A beruházással érintett útszakasz Borsod vármegyei része eddig is járható volt, ám a hevesi oldal több mint három éve teljesen zárva volt a forgalom elől. Az erre közlekedőknek ez idő alatt mintegy tizenöt kilométeres kerülőt kellett tenniük. A lezárt szakaszon ma délelőtt sajtótájékoztatót […]

Várhatóan három munkanapot vesz igénybe a Hódos-patak torkolatától egészen az Irinyi János utcai gyaloghídig tartó szakasz kikotrása.

Tíz év után újra megtisztul a Hangony-patak egy szakasza

Kikotort patakmeder, akadálymentesen áramló víz, növényzet a parton, hangos munkagép. Ez a látvány fogadja azokat, akik a napokban az Irinyi János utcába látogatnak. A Hangony-patak nagyon rossz állapotban van, medrét és partját teljesen benőtte a növényzet, a vízelvezetés akadozik. Csák László területi képviselő hónapokkal ezelőtt felvette a kapcsolatot a patak fenntartójával, azaz az Észak-Magyarországi Vízügyi […]

Bozótot irtottak az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai.

Bozótot irtottak az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai

Csattogtak a metszőollók, a szorgos kezek a benőtt aljnövényzetet ritkították. Több mint tíz önkéntes vállalkozott ma reggel arra, hogy a Cipó fölötti erdőben található gyalogösvény egy szakaszát kitakarítsa. Tóthné Hangonyi Gréta szervezte meg a programot, hívására több segítő érkezett a helyszínre. „Tavaly ősszel iskolás gyerekeknek kerestem útvonalat, a városhoz közeli Vasvár iskolából megközelíthető helyet. Akkor […]

Járdaépítés a városban

A Bolyky Tamás út mellett készül egy járda. Mintegy ötven méteres szakaszon raknak le térkövet a szakemberek. Janiczak Dávid polgármester Kriston Györggyel, a településfejlesztési osztály vezetőjével és Kellóné Mezőtúri Márta területi képviselővel ellenőrizte a folyamatot. A beruházás lakossági kérés volt. „Egy kedves hölgy kérte tőlem, hogy itt a templom megközelítését segítsük egy járda megépítésével, hiszen […]

Hamarosan befejeződnek a munkálatok és teljesen megújul az Ív úton található ivóvíz gerinc- és bekötővezeték hálózat

Szeptemberben még csak ideiglenesen kihelyezett vízvezeték csövek feküdtek az Ív úti házak között. Már akkor elkezdődött az ivóvíz gerinc- és bekötővezeték hálózat korszerűsítése a szakaszon. A biztonságos vízellátás érdekében vált szükségessé az elavult, illetve elöregedett csövek cseréje. „Egy város életében az egyik legfontosabb fejlesztési terület az infrastruktúra fejlesztés, ennek jelentős részét képezi az ivóvízvezetékeknek a […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István
Készült a DÁP Design System irányelveinek figyelembevételével.

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.