Ózd Város hivatalos cimere
szakmai nap

szakmai nap

Megbeszélés a Fűtőerőmű irányító szobájában.

Ózd adott otthont az Északkelet-Magyarországi Távhőszolgáltatói Fórumnak

Az Ózdi Távhő Kft. Zrínyi Miklós úti telephelyén ültek egy asztalhoz az Északkelet-Magyarországi Távhőszolgáltatói Fórum résztvevői. Érkeztek szakemberek és távhő vezetők Egerből, Miskolcról, Kazincbarcikáról és Salgótarjánból is a találkozóra. A beszélgetésen elsőként szakmai kérdések kerültek szóba, mint például a fűtés leállítása a városokban, de érintették a pályázati lehetőségeket, önerős fejlesztéseket. „Az nem titok, hogy a […]

Az OVIKRÉTA rendszerről hallgatnak online előadást a résztvevők.

Gyermekvédelem, OVIKRÉTA, roma nemzetiségi nevelés – Óvodapedagógiai szakmai napot rendeztek a városi könyvtárban

Óvodapedagógusok és előadók érkeztek a könyvtárba. Első alkalommal rendeztek Óvodapedagógiai Szakmai Napot. Juhász Tamásné, a helyi intézmények vezetője már régóta szeretett volna egy olyan eseményt szervezni, amely az egykori városi továbbképzések mintájára épül. Idén ezt a tervet sikerült megvalósítani. „Én nagyon bízom benne, hogy minden előadás a szakmai épülésünket fogja szolgálni és a kollégáknak egy […]

Lufikkal kidíszített stand várta a diákokat és tanárokat.

Vállalkozások és kitelepülés – Szakmai napot tartottak a SZIKSZI-s diákok

Számos szolgáltatás várta a SZIKSZI tornatermében a diákokat, hiszen szakmai projektnapot tartottak, ezzel zárták az idei Pénz7-et. A lényeg az volt, hogy jól érezzék magukat és bemutassák egymásnak és tanáraiknak ötleteiket. „Úgy gondoltuk, hogy az édesség az menni fog, hogy ezt fogják a legtöbben vásárolni és nagyon a dizájnra mentünk rá. Tudtuk, hogy sokan sütnek, […]

Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője tart előadást.

Intézménybemutatás, előadások, múzeumi tárlatvezetés – Szakmai napot rendeztek Ózdon

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, valamint az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény munkatársai egy rendhagyó szakmai napot szerveztek. „Múzeum koordinátorként én szorosan együtt dolgozom a szentendrei Módszertani és Oktatási Központtal, röviden a MOKK-kal. Ők kerestek meg engem azzal a kéréssel, hogy itt Miskolc környékén, kifejezetten az ózdi múzeummal szeretnének egy kicsit szorosabb […]

A kiállítás egy darabja.

Elismerés, jó gyakorlat, párbeszéd – Az ÓMÉK is bemutatkozott Szegeden a Közművelődési Szakmai Napon

A Magyar Népművelők Egyesülete több másik szervezettel közösen Közművelődési Szakmai Napot rendezett. Az országos eseményt Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórán tartották, melyre meghívást kaptak az ÓMÉK szakemberei is. „Úgy gondolom, hogy szakmailag az egy hatalmas elismerés, ha meghívnak egy művelődési intézményt egy szakmai konferenciára, ahol arra kérik, hogy beszéljen egy programról, mint jó gyakorlat. „Hogyan […]

Jubileumi és szakmai napot tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban

Az ózdi könyvtárak 140 éve az olvasókért 1884-2024 címmel jubileumi és szakmai napot tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. Csörgőné Csépányi Krisztina igazgató ünnepi gondolatai és az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjainak verses köszöntője után, Kellóné Mezőtúri Márta az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg szakmai konferenciát, aki többek között a könyv megjelenésének […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.