Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » A feltételezés szerint egy ötödik emeleti lakásban csaptak fel a lángok – A Vasvár úton gyakorlatoztak a tűzoltók
A szolgálatparancsnok.

A feltételezés szerint egy ötödik emeleti lakásban csaptak fel a lángok – A Vasvár úton gyakorlatoztak a tűzoltók

Olvasási idő: perc

A Vasvár útra érkeztek a helyi tűzoltók. A lánglovagok most nem valós káresethez vonultak, hanem gyakorlatot teljesítettek. Éves kiképzési terv szerint dolgoznak, amelynek szerves részét képezik ezek az akciók.

„A helyismereti foglalkozások során, ahogyan a nevében is benne van a személyi állomány bejárja a helyszínt, illetve megismerik azt, hogy egy beavatkozás során hogyan tudnak dolgozni, hogyan tudják megoldani azt a feladatot. A szituációs begyakorló gyakorlat alkalmával, amit most itt láthatunk a Vasvár úton is, gyakorlatilag a különböző mozzanatokat gyakoroltatja a szolgálati parancsnok a szolgálati csoporttal, és a parancsnoki ellenőrző gyakorlat során pedig meggyőződünk arról, hogy a személyi állomány elsajátította azokat az ismereteket, amik szükségesek egy beavatkozáshoz” – mondta Czene Zsolt, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott tűzoltóparancsnoka.

A mai gyakorlatot a B csoport hajtotta végre 12 fővel. A szolgálatparancsnok feltételezése szerint egy ötödik emeleti lakásban keletkezett tűz. A beavatkozás több lépésből állt, amelynek egyik eleme a létrasugár felszerelése. A szimuláció során szemléltető eszközökkel próbálják életszerűvé tenni a helyzetet, például füstgépet használnak, villogó vörös fényt alkalmaznak. Többször választanak ki olyan helyszíneket is, amelyek a hétköznapitól eltérő feladatokra készítik fel az állomány tagjait.

Jellemzően ipari környezetben, magas épületekben, nagy tömegek befogadására alkalmas területeken, speciális ellátást nyújtó intézményekben is megfordulnak. Ózdon nagy rizikófaktort jelentenek a középmagas épületek.

„Az országban a kilencedik legtöbb középmagas épület van jelen pillanatban városunkban, Ózdon. Megyében a második legnagyobb város vagyunk, ezért muszáj ezeket gyakorolnunk. Szeretjük is ezeket a gyakorlatokat, igazából ilyenkor készség szinten tudjuk gyakorolni azt, amit már megcsináltunk bent a laktanyában, most kint a helyszínen. A lakóknak sokszor szólni kell, hogy ne ijedjenek meg, de ezeket mi tudjuk koordinálni” – nyilatkozta Füleki Csaba, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka.

Tehát a szituációs begyakorló gyakorlatok lényege, hogy a beavatkozást készségszintre tudják fejleszteni az állomány tagjai. Ezt követően kiértékelik a tapasztaltakat, amelyeket majd be tudnak építeni a soron következő akcióba.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.