Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » 2. oldal

Oktatás

Nemrég Görögországban járt az Erasmus+ program keretében a SZIKSZI harminc diákja.

Görögországban tanultak és szereztek élményeket a SZIKSZI diákjai

Idén is Görögországba utaztak a Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói az Erasmus+ program keretében. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is harminc gimnazista kapcsolódhatott be a hatnapos szakmai és kulturális programba, három kísérőtanárral. A csoport ismét egy katerini iskolával működött együtt, a közös munka ezúttal a demokrácia és a tolerancia témájára épült. „Idén most […]

Lendíti a kislány a medicinlabdát.

Medicinlabda dobás, futás, távolugrás – Ózd adott otthont a FODISZ Diákolimpia Terematlétika megyei fordulójának

Ózdon rendezték a FODISZ Diákolimpia Terematlétika megyei fordulóját. A sporteseménynek a Marosi István Városi Sportcsarnok adott otthont. A szervezésben az Ózdi Teknőc Diák -és Szabadidősport Egyesület tagjai is már évek óta közreműködnek. A versenyen a Csillagfürt EGYMI ózdi és kazincbarcikai tagintézményének diákjai mellett, a miskolci Éltes Mátyás, valamint a sárospataki Pécsvárady Botond EGYMI tanulói vettek […]

Az intézménybe az Országos Polgárőr Szövetség kutyás szolgálati és állatvédelmi tagozatának munkatársa látogatott el három kutyájával.

Felelős állattartás – Az OPSZ kutyás előadásával zárult az állatvédelmi témahét a Vasvár Úti Általános Iskolában

Két husky és egy ausztrál juhászkutya társaságában hallgatták az előadást a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai. Szabó Viktória saját kutyái segítségével hozta közelebb az állattartás mindennapjait a gyerekekhez. Négylábú társainak történetén keresztül az örökbefogadásról is beszélt. „Ők érzékenyítenek, tehát ők nem a klasszikus értelemben vett polgárőr szolgálati kutyák, viszont most ugyanúgy velem teljesítenek itt szolgálatot. […]

Ambu babán gyakorol egy diák.

„Tervezd a jövőd, válaszd a szakképzést!” ‒ Pályaválasztási kiállítás a Gábor Áronban

A tanműhely előtt próbálhatták ki az általános iskolás diákok a hegesztést. A Gábor Áronban ugyanis pályaválasztási kiállítást tartottak tegnap és ma is, így a hetedik-nyolcadik osztályosok megismerkedhettek az Ózdi Szakképzési Centrum által kínált képzésekkel. Tuza Ottó főigazgató szerint intézményeik jó lehetőséget jelentenek azon diákok számára, akik korábban lépnének be a munka világába, vagy nem terveznek […]

Kövek a kézben.

Négyszáz pozitív üzenet – Kövekre írták a „hangulatot” az ózdi középiskolások

Színes kavicsokkal a kezükben gyülekeztek a fiatalok a Csillagfürt EGYMI előtt. Az intézmény gyógypedagógusai és iskolapszichológusa az október 10-i Mentális Egészség Világnapjára, vagyis a lelki egészségre és megőrzésének fontosságára hívták fel a figyelmet. „Bevontuk a középiskolás diákokat is, hogy megmutassuk nekik azt, hogy egy apró kis gesztussal, odafigyeléssel és pozitív üzenetekkel hozzá tudunk járulni a […]

A kép bal szélén Nagy Zsuzsanna, jobb oldalon Tuza Ottó.

Kínai tanulmányúton vettek részt az ÓSZC vezetői

Kínába, a sanghaji WorldSkills szakmai világversenyre utaztak ki az Ózdi Szakképzési Centrum vezetői egy negyvenöt fős magyar delegációval szeptember végén. A főigazgató most számolt be a tanulmányútról, amelyen sok hasznos tapasztalatot és ismeretet szereztek a világ leggyorsabban fejlődő országában. „Jó volt látni, hogy a WorldSkillsen magyar diákok, tanulók is részt vettek, és nagyon-nagyon szép eredményt […]

Frenklin, a királypiton.

Kisállatok nagy tárlatát tekinthették meg az érdeklődők a Bolyky suliban

Egy bocit is megsimogathattak az érdeklődők a Bolyky Tamás Általános Iskolában. Az állatok világnapja alkalmából idén is megrendezték a már sok éve hagyománynak számító kisállat kiállítást, ahol a tanulók ez alkalommal már nagy kedvenceiket is elvihették az iskolába. Így került ide Vilmos, a shetlandi póni is, akivel kis gazdája már több versenyen is szerepelt eredményesen. […]

Ezzel a tükörrel segítették a kezdeményezés megértését.

Rózsaszín tanácsadó programsorozat – Fókuszban a női egészség.

Rózsaszín díszítés és vidám hangulat fogadta az érkezőket a Nemzetőr úti védőnői tanácsadóban. Itt tartották a „Rózsaszín tanácsadó a nők egészségéért” elnevezésű programsorozat ózdi megnyitóját. A kezdeményezéshez a megye több települése is csatlakozott: az érintett járásokban összesen hetvenöt rendezvényt szerveznek. „A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház 2-es védőnői osztálya második alkalommal szervezi meg a rózsaszín tanácsadó programot, […]

Gyerekek figyelik a skót felföldi szarvasmarha tehenet.

Több mint száz óvodás látogatott el az állatsimogatóba.

Busszal érkeztek, a bejárattól már gyalog jutottak el az óvodások ma délelőtt az állatsimogatóhoz. Ma összesen mintegy százharminc gyerek látogatott el a Drótosra az állatok világnapja alkalmából. A legtöbben az Újváros téri óvodából jöttek, de az arlói és a somsályi óvodából is sokan ismerkedtek meg az állatokkal. A nyuszisimogató nagyon népszerű volt, de a törpejuhok […]

Táncoló diákok.

A zene világnapját ünnepelték a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában.

A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjainak néptánc bemutatója nyitotta a mai napot a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. Október elsején nemcsak a zene világnapját, hanem a magyar népzene napját is megünnepelték az intézményben, amely jellegéből fakadóan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tanulók minél szélesebb körben megismerkedhessenek a különböző stílusokkal. „Október elseje a zene […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.