Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » 33. oldal

Oktatás

Márton-napi vigasság a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában

Gólyalábasok vették birtokba a II. János Pál Katolikus Általános Iskola auláját. A Márton-napi vigasságra érkeztek, hogy műsorukkal mosolyt csaljanak a gyerekek arcára. A Vaga Banda Gólyalábasok szinte ismerősként tértek vissza az intézménybe, hiszen több alkalommal is jártak már Ózdon. „Már nagyon sok alkalommal jártunk itt Ózdon a kurta lábú gyereksereget szórakoztatni. Rendszeresen fellépünk itt az […]

Kényszerpálya helyett életpálya! – Nyílt napot tartottak a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójában

Diákok érkeztek a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójába. A délutáni foglalkozásra jöttek. Nem egy szokványos nap ez, hiszen rövidesen több turnusban látogatók is megtekintik az órát. A szervezet képviselői ugyanis nyílt napot szerveztek. A program egy házbejárással indult. Bódis Kriszta, az alapítvány megálmodója és szakmai vezetője végigkalauzolta a vendégeket az épületen. Ezután egy filmvetítéssel egybekötött […]

Tájékoztató és bemutató órák – Nyílt napot szerveztek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban

Nyolcadikos diákokkal és szülőkkel telt meg ma reggel az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tornaterme. Az intézmény pedagógusai – a hagyományoknak megfelelően – nyílt napot szerveztek. Az esemény rendkívül jó lehetőség arra, hogy a középiskolai tanulmányaikat kezdő fiatalok megismerkedjenek az iskolával. Ambrus Ildikó köszöntötte a vendégeket, majd egy rövid prezentációban ismertette a választható tagozatokat. […]

Az ÓTSZEGYII Család és Gyermekjóléti Központ táborozói jártak az Ózdi Városi Televízió épületében

Kicsit félénken lépték át az Ózdi Városi Televízió bejárati ajtajának küszöbét a fiatal látogatók. Egy rövid pihenőt tartottak az épület vendégvárójában, ahol Tóth Alexandra, a szerkesztőség vezetője köszöntötte a fiatalokat. Egy kis feszültségoldó beszélgetést követően végigjárták az összes helyiséget. Betekintettek a szerkesztőségbe, ahol a hírek születnek, de kíváncsian vették szemügyre a hangfelolvasót és a vágószobát […]

Kreatívkodás és babasarok várta az érdeklődőket az Ózdi Városi Könyvtár baba-mama klubján

A játszószőnyeg köré ültek a szülők és apróságaik az Ózdi Városi Könyvtár emeletén lévő nagyteremben. A Barkó Kézműves Egyesület és a könyvtár közös szervezésében valósult meg az Apró Örömök Baba-Mama Klubja, ahová mindig változatos programokkal várják a résztvevőket. Most Olácsi Pálmai Ilka vezette a kézműves foglalkozást, ahol az ékszerszövést lehetett elsajátítani. „Három gyermekem van és […]

Csacsiavató a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

Sárga, lila, piros és zöld színekbe öltöztek a legfiatalabb diákok a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban, ugyanis ma délelőtt tartották a már hagyománynak számító csacsiavatót. A tanulók az intézmény tornatermében gyülekeztek. A legfiatalabbak itt várták, hogy hivatalosan is beavassák őket a közösségbe. A program minden évben más témára épül, amelyet a 11. évfolyamosok szerveznek. […]

Ünnepi műsorral emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire a diákok

A Himnusz csendült fel a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában ma reggel. Ünnepi műsorral tisztelegtek az intézmény diákjai az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elhunytak emléke előtt. A tanulók az aulában foglaltak helyet. Közel húsz fiatal vett részt az előadásban, amelyre egy hónappal ezelőtt kezdtek el felkészülni. „Már évek óta mindig arra törekszem, hogy ne […]

Tökfaragás és jelmezek – Több óvodában is a tök volt ma a főszerepben

Készülnek a szebbnél szebb töklámpások és faragások a Katona József Úti Óvodában. A Tök jó boszi bulin szülők és csemetéik együtt töltötték a délelőttöt. A már hagyománnyá vált programon a családok betekintést nyerhetnek az óvoda mindennapjaiba. Alkalom nyílik a beszélgetésre, megismerhetik a szülők a kortársakat, az oda járó gyerekeket és a csoportban dolgozó felnőtteket is. […]

Nyílt napot tartottak a nyolcadik osztályos diákoknak az Ózdi SZC Bródy Imre Technikumban

Tegnap és ma is várták nyílt napra az Ózdi SZC Bródy Imre Technikumában azokat a nyolcadik osztályos diákokat, akik a város vagy a környező települések általános iskoláiba járnak. Az intézmény több ágazatban kínál technikumi oktatást. „Három ágazatban kínálunk továbbképzési lehetőséget. Egyik az elektronika, elektrotechnikai ágazat, a másik az informatika és távközlés ágazat és a legifjabb […]

Megújult az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum tornaterme

Önfeledten sportolnak a fiatalok az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum megújult tornatermében. A közelmúltban vehették újra birtokba az iskola diákjai. Nagy Zsuzsanna, az Ózdi Szakképzési Centrum kancellárja közösségi oldalán osztotta meg azt a fotót, hogy milyen állapotban volt a felújítás előtt a terem. A régi parkettát a vasbeton gerendáig visszaszedték, majd a gyártó által előírt […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.