Ózd Város hivatalos cimere
alapítvány

alapítvány

Átmeneti megoldás a lehajtható rámpa.

Nekünk csupán öt lépcsőfok, neki a szabadság ára – Lépcsőliftre gyűjtenek egy mozgássérült ózdi lánynak

Egy lépcsőliftet szereltek be 2012 nyarán az Árpád vezér úton. Ganyi Károly segítségkérésére egy város fogott akkor össze, hogy megvalósulhasson a beruházás, amely jelentősen megkönnyítette mindennapjait. A nevéhez kötődő Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány 2019-ben alakult. Az elmúlt hat évben számos tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermeket támogattak. Most Farkas Kármen ügyét karolták fel. „Egy […]

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a közösségi teret.

„Méltán lehetnek büszkék erre az intézményre Ózd polgárai” – Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök volt az Újváros Téri Általános Iskola vendége

Ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták az Újváros Téri Általános Iskola modernizált közösségi terét ma délelőtt. Nem mindennapi vendéget köszöntöttek a diákok és pedagógusok. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezett a különleges alkalom apropóján az intézménybe. „Vidéki embernek tartom magam és mint ilyen gyökerekkel rendelkező embernek, nyilván fontos számomra a vidék. Ózd is fontos és az […]

A megvásárolni kívánt tanya.

Menhely kialakítására gyűjt a Civilek a Németjuhászokért Alapítvány

Astorra év végén talált rá az álomgazdi. Ennek az ebnek a története boldog véget ért, hiszen nehéz kölyökkora után szerető közegben éli mindennapjait, ahol egy másik négylábú mellé került társnak. Habár a család az első kutyát vásárolta, úgy döntöttek, hogy mindenképpen segíteni szeretnének egy menhelyen lévő ebnek. „Rátaláltam az alapítványra, akik főként németjuhász fajtamentéssel foglalkoznak. […]

Pogácsával is kedveskedtek a helyieknek.

Közösen hangolódtak a karácsonyra a Zalai úton élők

Karácsonyi díszek kerültek az egyik fára a Zalai úton. A hideg idő ellenére lassan gyülekeztek a helyiek, hogy együtt hangolódjanak az ünnepekre. A hagyományosnak mondható eseményt idén már harmadik alkalommal hívta életre az Aktív Zóna Alapítvány. „Pályázati támogatás útján több forrást is tudtunk erre szerezni, és így most már a lakók elvárják, hogy minden évben […]

Csoportkép Dalmával és családjával.

Dalma álmáért adott koncertet több ózdi zenekar a Digitális Erőműben

Tizenkilenc órakor kezdődött meg a „Dalma álma” című koncert, melyen több helyi zenekar lépett fel. Az eseménynek a Digitális Erőmű alagsora, a Hangerőmű adott otthont. A rendezvény Ujpál Dalma megsegítésére jött létre, aki egy ózdi származású, tizenöt éves mozgássérült fiatal lány. Gyógyulásához egy nagyon komoly és veszélyes gerincműtétre van szükség még ebben az évben, melynek […]

Kényszerpálya helyett életpálya! – Nyílt napot tartottak a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójában

Diákok érkeztek a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójába. A délutáni foglalkozásra jöttek. Nem egy szokványos nap ez, hiszen rövidesen több turnusban látogatók is megtekintik az órát. A szervezet képviselői ugyanis nyílt napot szerveztek. A program egy házbejárással indult. Bódis Kriszta, az alapítvány megálmodója és szakmai vezetője végigkalauzolta a vendégeket az épületen. Ezután egy filmvetítéssel egybekötött […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.