Ózd Város hivatalos cimere
ének

ének

I. Ózdi Járási Tehetségnap.

I. Ózdi Járási Tehetségnap

Az iskola aulájában gyűltek össze azok az általános és középiskolás tanulók, akik jelentkeztek az I. Ózdi Járási Tehetségnapra, mely a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjának tíz éves évfordulója alkalmából jött létre. Elsőként a program háziasszonya, Bakos Zsuzsanna a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány szakmai vezetője köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a zsűri tagjait. Dobis-Lucski Zsófia […]

A Kissikátori Harmonika- és Népdalkör bemutatkozása.

VII. Barkó Dalostalálkozó Kissikátorban

A Barkó Dalostalálkozót idén már hetedik alkalommal szervezték meg, mely lehetőséget ad a helyi és környékbeli hagyományőrző csoportoknak a bemutatkozásra, a tradíciók ápolására. „Annak idején ezt azért indítottuk útjára, mert a barkóság nem volt kellően exponálva Magyarországon, mint néprajzi csoport, csak a palócság és a palócságon belül ez egy kisebb néprajzi csoport, de önálló kultúrával, […]

Fellépésre készülő fiatalok.

Gitárszó, ének és bográcsozás – Nyári sütögetést tartott a Jövő Generációiért Alapítvány a farkaslyuki táborban

Házi kenyér, bográcsban főtt paprikás krumpli. A farkaslyuki táborban gyűlt össze a Jövő Generációiért Alapítvány, hogy egy közös szabadtéri összejövetelt tartsanak. Fő céljuk a tehetséggondozás, amit már öt éve csinálnak. „2020-ban alapítottam a Jövő Generációért Alapítványt, melynek fő célja a hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek a tehetséggondozása, a helyi sajátosságokra építve, és mindig az egyén szükségleteit […]

Táncolnak a gyerekek.

Ovimúzeumban tartottak foglalkozást a Nemzetőr úti ovisoknak

Szőttesek, párnák, citera és egyéb használati tárgyakat ismerhettek meg a gyerekek, mely a régi időket idézi meg. Múzeumpedagógiai foglalkozást tartott Mede-Bárdos Krisztina óvodapedagógus az egyik csoportnak, a Nemzetőr Úti Tagóvodában kialakított ovimúzeumban. „Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan kollégákkal tudok együtt dolgozni, akik nyitottak a szakmai megújulásra. […]

A családi délelőtt keretében a gyerekek hangszerekkel ismerkedtek.

Hangszerek, interaktív foglalkozások – Családi délelőtt a Digitális Erőműben

Zeneszó és gyerekzsivaj töltötte meg a Digitális Erőmű alagsorát. ZeneDe címmel családi délelőttöt szerveztek, amely egy programsorozat első állomása. A játékos, interaktív foglalkozások középpontjában a hangszerek álltak. „Remélem, hogy tetszenek a hangszerek és talán akad olyan is, aki beleszerelmesedik valamelyik hangszerbe. Esetleg elmegy a zeneiskolába, és ott folytatja a hangszer megismerését” – mondta Oláh Zsolt […]

A Mikulással többen is fotózkodtak.

A Civil Házban járt a Mikulás

Sokan érkeztek a Mikulás ünnepségre a Civil Házba. Szaka Attila, az ÓMI Zenés színház tagja egy mesét mondott a gyerekeknek, majd Kocska Orsolya és Tóth Hanna Dóra is csatlakozott hozzá a színpadon, hogy énekeljenek a gyerekeknek. Voltak olyanok, akik végig táncoltak és énekeltek a fellépőkkel együtt. Angyal Béla, a Csapatban Ózdért Egyesület elnöke is köszöntötte […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.