Ózd Város hivatalos cimere
eredmény

eredmény

Csoportkép.

Hat diák vehetett át polgármesteri jutalmat a kitűnő érettségi bizonyítványáért

Lezárultak az idei érettségi vizsgák, véget ért a tanév, a diákok számára pedig kezdetét vette a jól megérdemelt nyári szünet. A hagyományoknak megfelelően idén is elismerte a város azokat a középiskolásokat, akik kiemelkedő eredménnyel teljesítették az érettségit. A hat színjeles végzős délelőtt a Városházán vehette át jutalmát Janiczak Dávid polgármestertől. „2016-ban, tehát pont 10 éve […]

Sokan könyvjutalomban részesültek.

Oklevelek, könyvjutalmak – Lezárták a tanévet az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is

A cigány himnuszt énekelték a növendékek a zeneiskola évzáróján tegnap délután. A program a hőség miatt nem nyúlt hosszúra, Boros Géza igazgató röviden köszöntötte a jelenlévőket. „Ebben az évben a hőségriadóra való tekintettel rendhagyó helyszínen és rendhagyó módon kerül sor az évzáró ünnepség megszervezésére. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert bár kevés az ülőhely, tegnapi […]

Sorakoznak az érmek, a kupák és az oklevelek az asztalon.

Érmek, kupák – Díjazták a X. Varga József Amatőr Tekebajnokság legjobbjait

Ez a szezon már a tizedik volt, hogy megrendezték a Varga József Amatőr Tekebajnokságot. A csapatok körmérkőzéses formában küzdöttek meg egymással, minden kedden és csütörtökön várták a szurkolókat a tekecsarnokban, hogy biztassák kedvenceiket. Az őszi és tavaszi fordulókat követően kialakult a végeredmény, amelyet mindig ünnepélyes keretek között hirdetnek ki. Így volt ez most is, a […]

A rajt pillanata.

Folytatódott a hagyomány a terepen – Harmincegyedik alkalommal rajtolt el az Ózdi Hegyifutó Verseny mezőnye

Ragyogó időjárás fogadta a 31. Neutrik Ózdi Hegyifutó Verseny résztvevőit a Bíben-völgy lábánál. Sorban érkeztek a nevezők a regisztrációs asztalokhoz. Idén egy távon tehették próbára felkészültségüket a terepfutás kedvelői. „Abszolút az a cél, hogy jól érezzem magam, természetesen minden ilyen helyi rendezvényen részt veszünk, ha tudunk, ha engedi az időnk. Ez most sem volt kérdés, […]

Egyelőre nem fogadhat fürdővendéget a strand.

Továbbra sem nyit ki a strand – A pótvíz szellőztetésében látják a megoldást

A múlt heti testületi ülésen robbant a hír, hogy a jó idő és a gépházban történt fejlesztések ellenére nem nyithat ki a strand gyereknapon. Május elején még arról számoltunk be, hogy jelentős gépészeti munkákra volt szükség a létesítményben, többek között szűrőtartályokat újítottak fel, hogy üzembiztosan működhessenek a szezon alatt. A medencéket feltöltötték, a vízminta azonban […]

Varga György Entoni a dobogó legmagasabb fokán.

„Ózdi ököl, vasököl!” – Újra bizonyítottak az Ózdi Géza Úti STE versenyzői a Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékversenyen

Aranyéremmel a nyakában, serleggel a kezében a dobogó legmagasabb fokára állhatott az Ózdi Géza Úti Sport és Testépítő Egyesület sportolója Varga György Entoni az Egerben rendezett 75. Bornemissza Gergely Nemzetközi Emlékversenyen, amely a legnagyobb magyar utánpótlás ökölvívó viadal, ahol klubcsapatok is bemutatkozhatnak. A megmérettetésen húsz országból, több mint ötszáz versenyző lépett kötelek közé. Molnár Gábor […]

Kezdődik a mérkőzés.

Iskolák közötti grundbirkózó versenyt tartottak Sajóvárkonyon

Sportmezekbe öltözött gyerekek és szurkoló családtagok töltötték meg a Sajóvárkonyi Művelődési Házat. A térség több iskolájából érkeztek versenyzők az első grundbirkózó tornára, amelyet a Sajóvárkonyi Általános Iskola szervezett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület közreműködésével. A versenyen az Újváros Téri, a Csépányi, az Árpád Vezér, a Serényi László, a Balassi Bálint, a Kazinczy Ferenc és a […]

Dr. Csuzda Gábor átvette megbízólevelét dr. Mustos Lajostól.

„Számíthatnak rám az itt élők, konstruktív ellenzéki munkára készülök” – Dr. Mustos Lajostól vette át megbízólevelét dr. Csuzda Gábor

Átvette megbízólevelét dr. Csuzda Gábor. A térség országgyűlési képviselőjét ma reggel fogadták a Városházán. Dr. Mustos Lajos, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság elnöke röviden összegezte az április 12-i választás eredményét, hogy milyen volt a részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3-as számú választókerületében, és hányan voksoltak dr. Csuzda Gáborra. Elmondta azt is, hogy több fellebbezés után […]

Demeter Borbála első helyezést ért el az általános iskolások kategóriájában.

József Attila költemények – Szavalóversenyt rendeztek általános iskolás és középiskolás diákoknak a JAG-ban

József Attila költeményeket szavaltak a diákok tegnap a JAG-ban. Az intézményben már hagyomány, hogy a költészet napja alkalmából versenyt rendeznek. Eddig csak a gimnázium tanulói vettek részt rajta, azonban most, az iskola 80 éves évfordulója alkalmából kibővítették a környező általános és középiskolások számára is. 10 iskola jelentkezett, összesen 25 tanuló vett részt a versenyen. A […]

A beérkezett zöld borítékos szavazatokat számolják a Városházán.

Szavazatszámlálás – Összesítették a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott voksokat

A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi a külképviseleteken való szavazást és az átjelentkezéssel történő voksolást. Városunkban az átjelentkezéssel szavazók az 1-es szavazókörben adhatták le voksaikat vasárnap. Ezeket a szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda gyűjti össze, az összesítést azonban az érintett választókerületekben végzik el. Április 17-én, vagyis péntek délután érkeztek meg a fővárosból a lezárt […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.