Ózd Város hivatalos cimere
esemény » 6. oldal

esemény

Volt, akit deresre fektettek.

Télűző ostorcsergetés – A tavaszt hívogatták a hagyományőrzők a nagyparkolóban

A szűrbe öltözött hagyományőrzők már tizennegyedik alkalommal tartottak télűző ostorcsergetést a nagyparkolóban, és most is sokan összegyűltek, hogy egy jó hangulatú délelőttön búcsúztassák el a hideg évszakot. „A telet általában egy kicsit mindenki hamarabb megunja, mint a nyarat. A tavaszt mindenki várja, és mi ehhez megpróbálnánk egy kicsit lelkiekben hozzásegíteni az embereket, hogy már nem […]

Az iskola nyolcvanadik születésnapját ünnepli.

Nyolc évtized – 80 éves fennállását ünnepli az Ózdi József Attila Gimnázium

Nyolcvan éve nyitotta meg kapuit az Ózdi József Attila Gimnázium. Az intézmény azóta is biztos pontot jelent a város középiskolái között. Az évtizedek alatt számos olyan diák végezte el itt középfokú tanulmányait, akiből később elismert szakember lett, az alapot pedig ehhez a JAG adta meg. A végzős tanulók keringőjét követően Ambrus Ildikó köszöntötte az ünneplőket. […]

A kilátó bejárata.

Visszhang próba

asdasdasdasdf sasdf asdf asdf asdf asdf asdf sadf sadf sa fasf asdfasf das asf sadf asdf asd fsad fsdaf sad sadf sa

Látogatók a kiállításon.

Galambok, kakasok, nyulak – Galamb és kisállat bemutatót rendezett a V-116. számú Ózdi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület

Sokan látogattak el hétvégén a Civil Házba, hiszen galamb és kisállat bemutatót rendezett a V-116. számú Ózdi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület. Az eseményen jelen volt az országos szövetség elnöke is, aki pár mondattal köszöntötte a jelenlévőket és az egyesület kialakulásáról is mesélt. „Elkezdtük az állattenyésztést, utána később lettünk állatgyógyászok, aztán elkezdtük a logisztikai szakmát, végül […]

Ózdon járt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Ózdon járt Dobrev Klára, a DK elnöke

A Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára érkezett pénteken délután az Olvasó Adorján Lajos termébe, aki országjárása egyik állomásának Ózdot választotta. A fórumon elsőként Csák Árpád kért szót. A Demokratikus Koalíció korábban bemutatott országgyűlési képviselőjelöltje állapotára hivatkozva visszalépett a jelöltségtől. A párt vezetője mielőbbi gyógyulást kívánt a visszalépő politikusnak hangsúlyozva, hogy az egészség az elsődleges. Molnár […]

Csoportkép a házastársak megáldását követően.

Hit, szeretet, hűség – A házaspárok kaptak áldást a görögkatolikus kápolnában a házasság hete alkalmából

Görögkatolikus liturgia zajlott a kápolnában vasárnap délelőtt. A hagyományos szertartás mellett a házasságról és a hűségről is szó esett a prédikációban. A párok a házasság hete programsorozat keretében több rendezvényen is részt vehettek. „Részt veszünk mindig a rendezvényeken, például tegnap is voltunk Sajópálfalán a házaspárok megáldásán és lelki napján. Ez is feltöltött bennünket, egy kicsit […]

Közeledik az 52. Táblai Borverseny.

Közeledik az 52. Táblai Borverseny

Fél évszázados hagyomány folytatódik hamarosan, hiszen közeledik az 52. Táblai Borverseny, amely évről-évre összehozza a térség borosgazdáit. A rangos esemény nemcsak a szakmai megmérettetésről, hanem a közösség erejéről is szól. Rácz Mihály a verseny egyik főszervezője azt mondja, a népszerű program már regionális méreteket öltött. „Igyekszünk új borászokat is, akik saját bort készítenek, új borászokat […]

Érdekességeket mutatnak a standnál.

Kihelyezett nyílt napot tartott a Miskolci Egyetem Ózdon

Több éves szoros együttműködés áll fenn a Miskolci Egyetem és a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. között, melynek eredményeként több alkalommal is pályaorientációs rendezvényeknek adott helyet a Digitális Erőmű. Fedezd fel a Miskolci Egyetemet Ózdon! – ezzel a szlogennel szerveztek első alkalommal kihelyezett nyílt napot ma délelőtt az intézmény nagycsarnokában. „A Miskolci Egyetemmel az együttműködésünket 2016-ban […]

XV. évfolyamánál tart az Ózdi Szép Szó.

Szépirodalom a Civil Házban – Legújabb kiadványát mutatta be a Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Köre

A Civil Házban gyűltek össze tegnap délután a Szeretet Gyermekei Alapítvány Szép Szó Irodalmi Körének tagjai legújabb kiadványuk bemutatójára. A Gondolatok az életről elnevezésű kulturális műsor a csoport vezetőjének köszöntőjével kezdődött, aki elmondta, hogy az újság immár tizenötödik évfolyamánál tart, és ebben a számban is sokféle témát dolgoztak fel a szerzők. „Azért tartjuk most ezt […]

Egészséghíd a közeli közösségek között – projektnyitó rendezvényt tartottak az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban.

Egészséghíd a közeli közösségek között – Projektnyitó rendezvényt tartottak az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban

Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna kórházainak képviselői foglaltak helyet az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház rendezvénytermében, ahol az Egészséghíd a közeli közösségek között című projekt nyitórendezvényét tartották meg. Dr. Bélteczki János főigazgató nyitotta meg az eseményt, aki ismertette az európai uniós pályázat néhány fontos részletét, illetve annak célját. „Az infrastrukturális korlátok kezelésével, új orvosi eszközök […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.