Ózd Város hivatalos cimere
esemény » 2. oldal

esemény

Az esemény plakátja.

Államalapításunk és az új kenyér ünnepe

Már ma délelőtt zajlott a tereprendezés az Ifjúsági Parkban. A megszokottak szerint ez a terület ad majd otthont az augusztus 20-i programoknak. Ünnepi beszédet mond öt órától Janiczak Dávid Ózd város polgármestere, majd a kenyeret Szőke Gábor római katolikus plébános áldja meg, amit közösen szelnek fel. Az ünnepi percek után a Szabad Szombat Táncegyüttes látványos […]

Főzőverseny.

Főzőverseny és színpadi programok a Gálvölgye Show-n

Négy sátornál rotyogtak az ételek a bográcsban a hétvégi Gálvölgye Show-n. A program délelőtt ugyanis főzőversennyel indult, de a gyerekek is megtalálhatták számításukat: volt például arcfestés, gyöngyfűzés és habparti is. Táblában nagy hagyománya van ennek a rendezvénynek, az elsőt több mint húsz éve tartották meg, aztán néhány év kihagyás következett. „Miután újra képviselő lettem kérték, […]

Az okostávcső képe.

Tömegek figyelték a Drótos-tetőről a részleges napfogyatkozást ‒ Előadások is színesítették a programot

Egyre csak jöttek és jöttek tegnap este az ózdiak a Drótosra, hogy megfigyelhessék a napfogyatkozást. Sokan családostul érkeztek, plédekről hallgatták az előadásokat. Az égi jelenség mögött álló fizikai tudnivalókról Szaka Attila beszélt az érdeklődőknek. Elmondta, hogy az ókori görögök hogyan mérték meg a Nap-Hold-Föld-távolságot, milyen módszereket használtak erre. „Most a Napot képzelem a Holdnak, a […]

Az asztalnál ülők beszélgetnek.

Beszélgetés, zene és székelykáposzta – Megtartották a tizenkettedik távol élő ózdiak találkozóját

Szép számmal gyülekeztek az érdeklődők a távol élő ózdiak találkozójára a tóparton. Az ország számos pontjáról visszajárnak az elszármazottak, hogy találkozzanak régi barátaikkal és kötetlenül beszélgethessenek. „A találkozó ötlete az kettőnk között, Müller Dénes és köztem született. Elmentünk 30-40 éve és gondoltuk, hogy jó lenne valamit csinálni, hogy a régi emberek, akik itt éltek és […]

After Dark - Day Time dj party az Olvasó melletti parkolóban.

DAY TIME szabadtéri DJ party

Nyárias hangulat, elektronikus zene fogadta azokat, akik szombat délután ellátogattak az Olvasó parkolójába. A DAY TIME rendezvényen délután négy órától egészen estig váltották egymást a lemezlovasok. „Országszerte mindenhol népszerű ez a rendezvény Pesten, külföldön, úgyhogy próbáltam ide Ózdra is lehozni ezeket a rendezvényeket. Aztán hagyománnyá szeretnénk csinálni, hogyha sikeres” – nyilatkozta Farkas Dániel FoarCass, főszervező […]

Változatos produkciót láthatott a közönség.

Rock ‘n’ roll slágerek, színes lampionok és jó hangulat – Idén is megtelt a Rózsakert szórakozni vágyókkal

Hangulatosan megterített asztaloknál foglaltak helyet a már jól összeszokott baráti társaságok. Az ikonikus színes lampionok, a virágokkal díszített kapu, valamint a fröccsterasz sem hiányzott az Olvasó melletti parkolóból. Az ÓMÉK munkatársai ezúttal is arra vállalkoztak, hogy erre az estére visszarepítsék a vendégeket a rock and roll korszakába, és ezzel felidézzék a nagy múltú Rózsakert hangulatát. […]

Átadták felajánlást a borlovagok.

A Hétvölgy Kórus munkáját támogatják a borlovagok

Ismét összegyűltek az Európai Borlovagrend Ózdi Lovagi Székének tagjai az Olvasó Mizerák István termében. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták éves adományukat egy általuk kiválasztott helyi közösségnek. Korábban családokat, karitász szervezetet és szociális otthont is támogattak, idén pedig egyhangú döntéssel a Hétvölgy Kórusra esett a választás. A 140 ezer forintos támogatást Fürjes Pál adta át […]

A helyi Búzavirág Népdalkör.

Hagyományőrzés az Arlói-tónál – Öt csoport énekelt a Népdalkörök Találkozóján

Idén is az Arlói-tónál rendezték meg a Népdalkörök Találkozóját. Már hagyománnyá vált, hogy a környező települések dalos csoportjait meghívják egy baráti találkozóra, ahol mindegyik csapat előadja az ő településükre jellemző dalokat. Elsőként Arló polgármestere, Vámos Istvánné dr. köszöntötte a jelenlévőket. „Az ének őseink öröksége, a szívünk hangja, amely örömet, bánatot, reményt és szeretetet továbbít nekünk. […]

A szemle egyik résztvevője.

Kancacsikók, méncsikók, egészséges tenyészállatok – Regionális tenyészszemlét tartott városunkban a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület

Kancacsikók, méncsikók, díjnyertes tenyésztett lovak. Erről szólt a mai nap a Gál tanyán Szentsimonban. A Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület ez alkalommal Ózdon szervezett regionális tenyészszemlét. A program során az észak-magyarországi tenyésztők állatait különféle szempontok szerint minősítették. A lovakat többek között küllemük, lépésük és ügetésük alapján pontozta a bírálóbizottság, ez határozza meg a törzskönyvi osztályuk besorolását. […]

Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem feliratos zsákok.

A Magyarok Kenyere – Vármegyei sajtótájékoztató Hangonyon

Hangony adott otthont a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program vármegyei sajtótájékoztatójának. A rendezvényt Péter, Pál napjához kapcsolódva tartották meg, amely az aratás kezdetének hagyományos időpontja. A program célja, hogy a gazdák felajánlásaiból liszt készüljön, amelyet rászoruló családokhoz és közösségekhez juttatnak majd el. Az eseményen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ képviselői is […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.