Ózd Város hivatalos cimere
korcsoport

korcsoport

Táncolnak a fiatalok.

Harminchét gyermek vizsgázott az Olvasó színpadán szombaton délután

Az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei szerepeltek hétvégén az Olvasó színpadán. Mára már hagyománnyá vált, hogy a Bolyky Tamás Általános Iskolások a vizsgájukat a szülők és családtagok előtt mutatják be, valamint ekkor megünneplik a Tánc Világnapját is. Az eseményen beszédet mondott Pappné Szalka Magdolna, az ÓMI nyugalmazott igazgatója. A 37 általános iskolás […]

Kezdődik a mérkőzés.

Iskolák közötti grundbirkózó versenyt tartottak Sajóvárkonyon

Sportmezekbe öltözött gyerekek és szurkoló családtagok töltötték meg a Sajóvárkonyi Művelődési Házat. A térség több iskolájából érkeztek versenyzők az első grundbirkózó tornára, amelyet a Sajóvárkonyi Általános Iskola szervezett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület közreműködésével. A versenyen az Újváros Téri, a Csépányi, az Árpád Vezér, a Serényi László, a Balassi Bálint, a Kazinczy Ferenc és a […]

Hat általános iskola nyolc csapata lépett gyepre.

„… a foci szerintem nagyjából a minden nekik” – A harmadik korcsoportosok rúgták a labdát a stadionban a Bozsik Intézményi Program keretében

A kissé esős időjárás sem tartotta vissza a fiatalokat tegnap kora délután, hogy a városi stadion műfüves focipályájára lépjenek. A Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Program körzeti tavaszi tornájának zárófordulóját rendezték, ahol a harmadik korcsoportosok, vagyis a 10-12 éves korosztály rúgta a labdát a pályán. „Először a Bolyky ellen, majd a Sajóvárkony ellen játszottunk. Értékelem […]

A hétvégén tartották a Sportlövész Diákolimpia vármegyei döntőjét.

Taroltak az ózdi lövészek – Diákolimpiai vármegyei döntőt tartottak a hétvégén

Lövések hangjától visszhangzott a hétvégén a tér a Sportlövész Diákolimpia Vármegyei Döntőjén, amelyet városunkban rendeztek meg. Mintegy harmincan mérették meg magukat az általános és középiskolás korosztályból. A Meteor Lövész Klub versenyzői közül egyéniben kilencen jutottak tovább az országos döntőbe. Egyszerre két teremben is versenyeztek a diákok. „A szomszéd teremben jelenleg légpuska 40, illetve légpuska 20 […]

Elindult a futás, nagy a küzdelem a pályán.

Síkfutás, távolugrás, kislabdahajítás, súlylökés – Elkezdődtek a többpróbás diákolimpiai versenyek a városi stadionban

Optimális időjárás fogadta a városi stadionban sportoló fiatalokat. Ma rendezték a Körzeti Atlétika Diákolimpia Többpróba Döntőjét. Délelőtt a második korcsoportosok tették próbára felkészültségüket. „Megkezdődtek a tavaszi versenyeink, a gyerekek három korcsoportban fognak versenyezni. Második korcsoportosok a harmadik, negyedik osztályosok. A harmadik korcsoportban az ötödik, hatodik osztályosok, míg a negyedik korcsoportosok a hetedik nyolcadik osztályosokból állnak […]

Több mint száz alkotás érkezett.

Csukás István Rajzpályázat – Díjazták a legjobban sikerült alkotásokat az Ózdi Városi Könyvtárban

Pom Pom, A nagy ho-ho-ho horgász és Süsü a sárkány figurái is megelevenedtek az Ózdi Városi Könyvtárban. A paravánokon azok a rajzok láthatók, amelyek Csukás István emlékére meghirdetett pályázatra érkeztek. Az eredményhirdetést kedden délután tartották, a kiállítás megnyitójára pedig a kis alkotókat és családjaikat is várták a szervezők. „90 éve, hogy megszületett Csukás István, ezért […]

Jól szerepeltek az Ózdi Úszó Klub növendékei.

Jó eredményekkel zárták az ózdiak az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét

Szentesen rendezték az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét. A térségi és vármegyei döntők után a végső megmérettetésre is továbbjutottak az ózdi versenyzők. Az Újváros Téri és a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai III. korcsoport B kategóriában egyéni 100 méter háton és 4×50 méter mix gyorsváltóban is remekeltek: Imreh Veronika kategóriájában harmadik, míg a Bilesch Kamilla, Papp […]

Az újtéris tornászok a dobogón.

Kiváló eredménnyel zárták a Torna Diákolimpia Országos Döntőjét az ózdiak

Fantasztikus eredménnyel zárták az ózdiak a Torna Diákolimpia Országos Döntőjét. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói csapatban a dobogó második fokára állhattak, és egyéniben is szép eredménnyel zárták a végső megmérettetést. Valluch Liza ezüstérmet szerzett, Babik Blanka pedig a hatodik helyen végzett egyéniben. Felkészítőjük szerint a szezon végére ugyan elfáradt a csapat, de […]

Sakk diákolimpiai vármegyei csapat döntőt tartottak az Olvasóban.

Fontos lépések – Sakk diákolimpia vármegyei döntőt rendeztek az Olvasóban

Iskolások gyülekeztek az Olvasó emeletén. Versenyezni jöttek Borsod minden tájékáról, ugyanis ma tartották a sakk diákolimpia vármegyei döntőjét, amelyen a diákok csapatban mutathatták meg tudásukat. Az Adorján Lajos termet asztalok és székek foglalták el, sakkfigurák sorakoztak a táblákon. A szabályok ismertetése után elkezdődött a játék. Ózdiak is voltak a versenyzők között, ők az Újváros Téri […]

Zajlik a mérkőzés.

A Marosiban tartották a Térségi Kézilabda Diákolimpia körzeti döntőjét

A Marosi István Városi Sportcsarnok adott otthont a Térségi Kézilabda Diákolimpia III. korcsoportos lány körzeti döntőjének. Három csapat lépett pályára, a Bolyky Tamás Általános Iskola, az Újváros Téri Általános Iskola, valamint a Serényi László Általános Iskola és Gimnázium tanulói mérték össze tudásukat körmérkőzéses rendszerben. „Szerencsénkre ebben az évben ismételten három csapattal tudjuk megrendezni ezt a […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.