Ózd Város hivatalos cimere
közösség » 2. oldal

közösség

Átadták felajánlást a borlovagok.

A Hétvölgy Kórus munkáját támogatják a borlovagok

Ismét összegyűltek az Európai Borlovagrend Ózdi Lovagi Székének tagjai az Olvasó Mizerák István termében. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is átadták éves adományukat egy általuk kiválasztott helyi közösségnek. Korábban családokat, karitász szervezetet és szociális otthont is támogattak, idén pedig egyhangú döntéssel a Hétvölgy Kórusra esett a választás. A 140 ezer forintos támogatást Fürjes Pál adta át […]

Az ORACSBITU tagjai látogattak el a csillagvizsgálóba.

Összekötik a mozgást a tudománnyal – Az Országos Amatőrcsillagász Biciklitúra résztvevői érkeztek Ózdra

Meredek parton tekertek felfelé a kerékpárosok: az Országos Amatőrcsillagász Biciklitúra résztvevői ma délelőtt érkeztek meg a csillagvizsgálóhoz. A helyiek, az Ózd és Térsége Amatőrcsillagász Egyesület két tagja fogadta őket, és rövidesen be is tértek az épület udvarára. Ez már a negyvenkettedik túra, tehát 1983 óta járják a vidéket olyan helyek után kutatva, ahol alacsony a […]

Szépen megterített asztaloknál gyűltek össze.

Illés próféta ünnepén szent liturgia, bingó és közös grillezés az Ózdi Görögkatolikus Parókián

Szent liturgiára várták a híveket a görögkatolikus templomban tegnap délután Illés próféta ünnepéhez kapcsolódva. Bodnár Dániel parókus a szent életét és példamutató szolgálatát állította példaként a hívek elé. „800 évet kell visszamennünk, s abban az időben nem igazán volt jó a prófétáknak, Isten választott embereinek a sorsa. Egymást váltották a királyok, és Illés prófétának az […]

A főzőverseny mellett számos hagyományőrző program várta a családokat.

Családi nap, főzőverseny és gyerekprogramok várták az Arlói-tónál a helyieket

Már kora délelőtt elkezdték a főzést a csapatok az Arlói-tó partján. A bográcsokban rotyogtak a hagyományos magyar ételek, miközben a résztvevők a zsűri tetszését igyekeztek elnyerni. A rendezvény célja az volt, hogy a közös élmények és a hagyományok ápolása mellett minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást kínáljanak. „Családi napot tartunk a megyei önkormányzat segítségével és megérkeztek […]

Íjászkodik a fiatal.

Íjászat, gyöngyfűzés, kosárfonás és fafaragás – Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Hunnia Tábort

A kosárfonás az egyik ősi foglalkozás, amit ez alatt a hét alatt elsajátíthatnak a gyermekek. Immár 11 éve rendezik meg a Hunnia Gyermekei Hagyományőrző és Kézműves Tábort, amire évről évre egyre többen jelentkeznek. Idén több mint hetven diák tölti a napjait a strandfürdő területén, ahol például az agyagozással is megismerkedhetnek. Nagyon sok olyan foglalkozás is […]

A házigazda segítette őket a helyes tartásban.

Régészet, kohászat, paraszti hagyományok – A múltra építettek a múzeum táborában

Mozgalmasan telt a hét azok számára, akik a múzeum táborát választották. A gyerekek megismerkedhettek Ózd és környezete múltjával, több kiránduláson is részt vehettek, eközben pedig játékos formában szerezhettek tudást arról, hogy hogyan éltek őseink. Régészkedtek is. „A homokozóban elrejtettek kincseket, és azokat kellett megkeresni” – mondta Gyárfás-Tóth Milla. Tegnap a Hossó tanyára látogattak el, de […]

Csobbanás a kismedencébe.

Népszerű az Ózdi Sport- és Élményközpont sporttábora

Már tíz éve ad otthont bázisközpontként az Ózdi Sport- és Élményközpont táborának a városi strandfürdő. A megszokott szervező gárda pedig nyolc éve fogja össze a csapatot. Idén a szülők, diákmunkások és az ötven órás közösségi szolgálatukat töltő tanulók is közreműködnek a lebonyolításban. Látványos és érdekes lehetőségeket kínálnak a fiataloknak. Már meglátogatták a tűzoltókat, kipróbálták a […]

Csocsóznak a lányok.

RC autók, lézerharc és torna – Idén is várták a gyerekeket a Digitális Erőmű Élménytáborába

RC autók zúgásától és gyerekzsivajtól volt hangos a Digitális Erőmű csarnoka. A hatodik alkalommal megszervezett napközis élménytáborban idén tizenhat, hét és tizenkét év közötti gyermek vett részt. A szervezők egész héten változatos programokkal készültek, a lézerharc és az RC autózás mellett kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és közösségi programok is várták a táborozókat. A héten volt […]

Többféle kézműves foglalkozás várta a gyerekeket.

Jó hangulat, kötetlen szórakozás – Szombaton tartották a Neutrik családi napját

Mandalát festett az egyik kislány a Neutrik családi napján. A legkisebbeket többek között kézműves foglalkozással várták, az egyik asztalnál legyezők készültek. Két ugrálóvár közül is választhattak, ha pedig nagyon kimelegedtek volna, kismedencében hűsölhettek. A cég vezetése fontosnak tartja, hogy dolgozóik egymásra ne csak munkatársakként, rájuk pedig ne kizárólag főnökként gondoljanak, ezért szervezik meg a családi […]

Korábbi élményeikről beszélgettek a résztvevők.

Udvar Fesztivál – Ötödik alkalommal telik meg élettel az arlói Jezsuita Jelenlét Ház udvara

Közös játékkal indult az egyik tábori nap az arlói Jezsuita Jelenlét Ház udvarán. A programok szorosan kötődtek az idei Udvar Fesztiválhoz. A rendezvény különböző hátterű, etnikumú és anyanyelvű emberek kapcsolódási pontja, amelynek középpontjában a roma közösség és annak gazdag művészete áll. „Az Udvar Fesztivált ötödik alkalommal rendezzük, mi úgy nevezzük magunk közt, hogy a találkozások […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.