Ózd Város hivatalos cimere
lángok

lángok

Kicsapnak a lángok a centeri családi ház ablakán. (Kép forrása: Radics Joseph)

„A nénit ki tudtuk menteni, de az öreg bent maradt” – Összefogással mentették ki az égő házból az idős házaspárt Centerben

Tegnap a délelőtti órákban érkezett a jelzés az ózdi tűzoltókhoz, akik két autóval, tíz fővel vonultak Centerbe, hogy megfékezzék a lángokat. „A tűz valószínűsíthetően a lakóépület egyik szobájában keletkezett és onnan terjedtek át a lángok a többi helyiségre. Körülbelül húsz négyzetméteren égtek a lángok, amelyet kollégáim két D sugár segítségével rövid időn belül eloltottak” – […]

Leégett a fű és a nádas Kissikátorban.

Egyre több a szárazfű-tűz – Az ózdi hivatásos tűzoltókat számos helyre riasztották a hétvégén

A hétvégén az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársait riasztották a 25-ös főút Arló és Hódoscsépány közötti szakaszára. Nem ez az első eset a környéken, a főút és a bicikliút közötti területen rendszeresen keletkeznek szárazfű-tüzek. A lángokat ezúttal is kéziszerszámokkal próbálták megfékezni, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését. A hónapban már több alkalommal riasztották a helyi tűzoltókat hasonló […]

A korom belepte a falakat.

A hátsó ablakon ugráltak ki, különben bennégtek volna – Elektromos szikra okozott tüzet Sajóvárkonyon

Egy családi ház gyulladt ki a hétvégén Sajóvárkonyon. Négy helyiségben feketék a falak, csupa korom még a plafon is. Az előszoba lángolt szombaton egy Dobó István utcai ingatlanban, csak a szerencsén múlt, hogy időben észrevették. A tüzet elektromos szikra okozta. „A kismegszakító nem oldott le, és szerintünk az okozhatta. Úgyhogy az a kis doboz kiégett. […]

Utcakép a Vasvár útról.

Pincetűz volt tegnap este a Vasvár úton

Tűz ütött ki tegnap este a Vasvár úton. Egy, a tömbben élő személy érezte, hogy füstszag van, ezért szólt a házfelügyelőnek. Ő vette észre, hogy az 53-as lépcsőházhoz tartozó egyik pince lángol, ezért azonnal értesítette a tűzoltókat, akik a helyszínre sietve megkezdték az oltást. „Tegnap az esti órákban, 7 óra után pár perccel kaptuk a […]

Füstfelhő gomolyog a Vanyics-tanya környékén. Kép forrása: Bárdos Marcell

Negyvenöt hektáron pusztítottak a lángok – hivatásos tűzoltók, önkéntesek és civilek akadályozták meg a lángok továbbterjedését

Óriási füstfelhő gomolyogott azon a videón, amelyet tegnap a Vanyics-tanya környékén rögzítettek. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság egységei csütörtökön négy hasonló helyszínre vonultak. Egy kiemelkedett a többiből. A Gubonnai úton keletkezett vegetációt érintő tűz az erős szél, a gondozatlan terület és az elszáradt növényzet miatt átterjedt egészen Borsodszentgyörgyre. „Ott indokoltnak látta a tűzoltás vezetője a magasabb […]

Az egységek lombfúvót is használtak a tűz megfékezéséhez.

Kiugróan magas a szárazfű-tüzek száma – Ma a szél is nehezítette a tűzoltók dolgát

Lombfúvóval oltották a tüzet a tűzoltók. Reggel érkezett a jelzés, hogy Susán a Szent Anna Szeretetotthon mögötti domboldalon nagy kiterjedésben lángol a szárazfű. „Kiérkezésünkkor azt tapasztaltuk, hogy ténylegesen nagy területen ég szárazfű, gaz, bozótos. Az oltást nehezítette a nagy erejű szél is. Kettő fecskendővel érkeztünk ki, egyes és kettes szerrel, tíz fővel összesen. Itt lapátokkal […]

Lángok csaptak fel a 25-ös főút Táblába vezető szakaszán.

Egyre több a szárazfű-tűz térségünkben, az ózdi hivatásos tűzoltókat számos helyre riasztották a napokban

Hatalmas lángok csaptak fel a 25-os főút Táblába vezető szakaszán. A vasúti sínek mentén égett a terület. Az esethez az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai érkeztek. Kéziszerszámokkal próbálták megfékezni a lángokat és azok tovább terjedését, ugyanis a szakaszon több lángoló csomópont is kialakult. A hónapban ez már nem az első eset, hogy szárazfű-tűzhöz riasztották a helyi […]

Megégett gerendák és törmelék mindenhol.

Gyűjtést szerveznek – Kilenctagú család otthona vált a lángok martalékává

Vasárnap csaptak fel a lángok a Damjanich úti családi ház tetőterében, ahová az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársait riasztották. A tűzoltók négy óra hosszán keresztül, öt vízsugárral próbálták megfékezni a lángokat, azonban a 270 négyzetméteres családi ház teljes tetőszerkezete, valamint az alsó szint így is megsemmisült. Az eset során személyi sérülés nem történt, viszont az épületben […]

Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai öt vízsugárral oltották el a tüzet.

Családi ház tetőtere kapott lángra Szennán

Magasra csaptak a lángok annál a tűzesetnél, melyhez tegnap délelőtt riasztották az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársait. A káreseti jelzés szerint a Damjanich úton gyulladt ki egy családi ház beépített tetőtere. „A jelzés alapján nagy terjedelmű káresetre lehetett számítani, ezért kettő darab gépjármű fecskendővel, a vízszállító járművünkkel és magasból mentő járművünkkel vonultak a kollégák a helyszínre. […]

Tűzoltóautó készenlétben.

Garázstűzhöz riasztották a helyi tűzoltókat tegnap este

A Gál-völgye úton történt az a káreset, melyhez tegnap este riasztották az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság munkatársait. Úgy tudjuk, elektromos tűz miatt kapott lángra az épület. „Fél nyolc magasságában érkezett a káreseti jelzés az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság híradó ügyeletére. A kollégáim kettő darab gépjármű fecskendővel vonultak a Gál-völgye 29. szám alatt található családi házhoz. Felderítés alapján […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.