Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » 12. oldal

Kultúra

A tavaszi kiképzés egyik pillanata.

Tavaszi lovassági kiképzést tartottak Szilvásváradon

A hétvégén tavaszi lovassági kiképzést tartott a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesülettel, mely szervezetek már hosszú idő óta kiváló kapcsolatot ápolnak az Állami Ménesgazdasággal. Így természetes volt, hogy a kiképzést a Lipicai Lovasközpont fedeles lovardájában valósítják meg. Az ország több pontjáról, illetve a határon túlról is érkeztek […]

Az irodalom összeköt – Wass Albert-felolvasóestre várták az érdeklődőket.

Az irodalom összeköt – Wass Albert-felolvasóestre várták az érdeklődőket

A XIX. alkalommal meghirdetett nemzetközi kezdeményezéshez az Ózdi Városi Könyvtár már ötödik alkalommal kapcsolódott. A rendezvényre február 27-én került sor az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban, ahol az érdeklődők Wass Albert és más magyar írók, költők műveiből hallhattak részleteket. „Az idei évben ötödik alkalom, hogy csatlakoztunk a Wass Albert-felolvasóesthez, illetve régebben felolvasó maraton volt. 2017 volt […]

Nézik a tárlatot az érdeklődők.

„Víziók” – Balogh Ildikó és Lénárt Viktor egyedi látásmódja és képi világa elevenedik meg az Olvasó Kisgalériájában

Színes, nem mindennapi, egyedi látásmódot képviselő alkotások kaptak helyet az Olvasó Kisgalériájában. Balogh Ildikó és Lénárt Viktor kiállítása a „Víziók” címet kapta. A tárlat ünnepélyes megnyitóján Németh Hanna, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója mondott verset, majd Tóthné Kocska Orsolya és Tóth Hanna Dóra, az ÓMI Zenés Színház tagjai adtak elő több dalt is. A […]

Címkézetlen üvegekben a borok.

Borkóstolás, kolbászevés, baráti hangulat – 52. alkalommal rendezték meg a Táblai Borversenyt

Szépen megterített asztalok, bor, sajt, dió és pogácsa várta a vendégeket az 52. Táblai Borversenyen, amelyet pénteken rendeztek meg az Apáczai Csere János Általános Iskolában. Az esemény résztvevőit Rácz Mihály főszervező köszöntötte, majd átadta a szót Janiczak Dávid polgármesternek, aki szintén üdvözölte a megjelenteket. „Én a hagyományokat nagy tiszteletben tartom. Annak idején, amikor polgármesterként itt […]

Idén 10.000 darab tojás díszíti a fát.

Újabb rekord! – Idén 10.000 darab tojás díszíti a szennai tojásfát

Megtelt élettel hétvégén a Szennai Tartó Lajos Közösségi Ház udvara. Az egész kertet színes tojások, nyuszik, valamint húsvéti hangulat lepte el. Idén már nyolcadik éve gyűlnek össze a helyiek, hogy több ezer darab tojással díszítsék fel a meggyfát. Minden évben többet szeretnének feltenni a fára a szervezők, így idén a tízezer volt a cél. Az […]

Sülnek a kolbászok az iskola konyháján.

A hagyományoknak megfelelően kolbásztöltéssel készültek idén is a Táblai Borversenyre

A hagyományokhoz híven idén is kolbásztöltéssel készülnek a Táblai Borverseny szervezői. Az Apáczai Csere János Általános Iskola konyháján gyűltek össze, ahol teknőbe került a hús, megtöltötték a kolbászokat, egy részüket pedig már meg is sütötték. A saját készítésű kolbász elmaradhatatlan része az eseménynek, ezt fogyasztják majd a pénteki borverseny résztvevői. A szervezők kiemelték, hogy fontos […]

Tavaszváró közösségi programot tartottak az Új Esély Központban.

Tavaszváró közösségi programot tartottak az Új Esély Központban

Színes programokkal köszöntötték a közelgő tavaszt az Ózdi Új Esély Központban, ahol nemcsak az intézmény ellátottjait és hozzátartozóikat, hanem a város lakosságát is várták a szervezők. Az intézmény aulája teljesen megtelt vendégekkel. „Az Ózdi Új Esély Központban a mai programunk egy nyitott, közösségépítő alkalom, ahol nemcsak ellátottjainkat és hozzátartozóikat, hanem Ózd város lakóit is szeretettel […]

Előadás.

„Történelmi előadások – Emlékezések, évfordulók, élettörténetek” – Három vasváros diák mutatta be nemzetközi holokauszt kutatását a nagyközönségnek

Három diák a Vasvár Úti Általános Iskola tanulói közül különleges kutatás eredményeit mutatta be tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban. „Akit Párizs eleresztett – Grosz Ferenc és családjának tragédiája” címmel tartottak előadást, amely egy nemzetközi holokauszt-kutatási együttműködés része. A programban a Franciaországból 1944-ben elhurcolt áldozatok sorsát dolgozzák fel, kiemelten foglalkozva a szentsimoni származású Grosz Ferenccel. […]

Volt, akit deresre fektettek.

Télűző ostorcsergetés – A tavaszt hívogatták a hagyományőrzők a nagyparkolóban

A szűrbe öltözött hagyományőrzők már tizennegyedik alkalommal tartottak télűző ostorcsergetést a nagyparkolóban, és most is sokan összegyűltek, hogy egy jó hangulatú délelőttön búcsúztassák el a hideg évszakot. „A telet általában egy kicsit mindenki hamarabb megunja, mint a nyarat. A tavaszt mindenki várja, és mi ehhez megpróbálnánk egy kicsit lelkiekben hozzásegíteni az embereket, hogy már nem […]

Vándorkiállítás nyílt Pósa Lajos életéről az Olvasóban.

Gyermekirodalom az Olvasóban – Pósa Lajos munkásságáról nyílt kiállítás

Ha a magyar gyermekirodalomra gondolunk, elsőként Benedek Elek vagy Móra Ferenc jut eszünkbe. Pósa Lajos volt azonban az, aki hazánkban megteremtette a műfajt és elsőként vette számításba a gyerekeket is, mint potenciális olvasóközönség. Tegnap délután az Olvasó emeletén nyílt kiállítás az életéről, munkásságáról, amelyet a Pósa Lajos Társaság hozott el Ózdra. Fábián-Dobos Eszter művelődési ágazatvezető […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.