Ózd Város hivatalos cimere
előadás » 2. oldal

előadás

Dr. Kovács Sándor orvos-igazgató előadás közben.

Múlt, jelen és jövő – Sebészetről szóló előadást tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban

Egy bevezetővel indult az az orvostudományi előadás, melyet tegnap délután tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. A központi téma a sebészet volt, melyet kivetítéssel tett színesebbé dr. Kovács Sándor sebész főorvos. Az intézmény vezetősége egy könyvmegjelenés kapcsán találkozott először az orvossal. „Nagyon érdekes dolgokat mondott a munkájáról, és felvetődött ez a gondolat bennünk, hogy de jó […]

A mesterséges intelligenciáról tart előadást Máté István szenior szolgáltatástervező.

Koszorúzás, gyermekelőadás, fenntarthatóság és mesterséges intelligencia – Elstartolt a Tavaszi Apáczai Napok

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Tavaszi Apáczai Napok programsorozat. A táblai iskola kertjében dolgozók, hozzátartozók és vendégek gyűltek össze az intézmény falára felfüggesztett emléktáblánál. „Intézményünk életében immáron öt éve hagyomány, hogy volt igazgatónk, Széplaky Béla tanár úr emléktáblájánál koszorúzással kezdjük a fenntarthatósági témahét programját. Széplaky Béla tanár úr egy olyan személyiség volt, aki méltó arra, hogy […]

A gyerekek lelkesen jelentkeztek a kérdéseknél.

Középpontban a fenntarthatóság a Bolyky Tamás Általános Iskolában

Színes plakátok a paravánokon és újrahasznosított tárgyak az asztalon. Ezeket a rajzokat és tárgyakat a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai készítették a Fenntarthatósági Témahét keretében. A témahét egy évente megrendezett oktatási program, melynek célja a fenntarthatóság bemutatása és a diákok szemléletformálása egy cselekvő program keretében. „Az idei év jubileumi a Fenntarthatósági Témahét szempontjából, és intézményünk […]

Az OVIKRÉTA rendszerről hallgatnak online előadást a résztvevők.

Gyermekvédelem, OVIKRÉTA, roma nemzetiségi nevelés – Óvodapedagógiai szakmai napot rendeztek a városi könyvtárban

Óvodapedagógusok és előadók érkeztek a könyvtárba. Első alkalommal rendeztek Óvodapedagógiai Szakmai Napot. Juhász Tamásné, a helyi intézmények vezetője már régóta szeretett volna egy olyan eseményt szervezni, amely az egykori városi továbbképzések mintájára épül. Idén ezt a tervet sikerült megvalósítani. „Én nagyon bízom benne, hogy minden előadás a szakmai épülésünket fogja szolgálni és a kollégáknak egy […]

Dr. Biczó Andrea és két gyermeke tartotta az előadást.

Távol-keleti élménybeszámoló a könyvtárban

Kínai rizskalap, esernyő és nem mindennapi öltözetek díszítették az Ózdi Városi Könyvtár házasságkötő termét. Dr. Biczó Andrea és családja tartott élménybeszámolót legutóbbi kalandjukról a Távol-Kelet kincsei: Hongkongtól Borneón át Kambodzsáig címmel. Már nem először számolnak be utazásaikról a nagyközönségnek. Az esemény az Internet Fiesta programsorozat keretében valósulhatott meg. „A mai nap az utolsó napja ennek […]

Távoli kép a résztvevőkről.

Prevenció a rendőrségen

A járásban tevékenykedő polgármesterek, iskolaigazgatók, valamint a közbiztonságot támogató segítő szervezetek vezetői kaptak meghívást ma délelőtt a rendőrségre. „Kapitányságunk minden évben megrendezi a járási közbiztonsági egyeztető fórumot. Ezt most kombináljuk a kábítószer egyeztető fórummal. Természetesen a fórum témája a kábítószer bűnözés, és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtása, nyilván ez a kapitányság részéről, illetve az együttműködés […]

Az egyik gyerek a színpadra is felment.

Pinokkió járt az Olvasóban

Az öreg Geppetto sétált fel az Olvasó színpadára. A fafaragó azt mesélte a gyerekeknek, hogy az erdőben talált egy rönköt. Haza akarta vinni a tűzre, de végül egy fabábot készített belőle. Egy tündér jelent meg, aki látta, hogy a fafaragó nagyon magányos. Életre keltette a fabábot. A darab interaktív volt. A terem tele volt gyerekekkel, […]

Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete tartott Ki mit tud háziversenyt a Civil Házban.

Ki mit tud? – Háziversenyt szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai

Ismert dalok és versek csendültek fel a Civil Ház nagytermében. Az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai háziversenyt szereztek, amely már hagyománnyá vált a szervezet életében. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy az idősek élesben is kipróbálják magukat, mielőtt az országos versenyeken szerepelnek. Fontos az is, hogy együtt lehessenek és megmutathassák egymásnak tehetségüket. „Mindig úgy időzítjük ezt […]

Oklevelet kaptak a diákok kiemelkedő teljesítményükért.

Tehetségnap az Újváros Téri Általános Iskolában

Énekszótól és tapstól volt hangos ma délelőtt az Újváros Téri Általános Iskola aulája, most is megrendezték a Tehetségnapot a diákoknak. Számos oklevelet osztottak ki a pedagógusok azoknak a tanulóknak, akik tanulmányi vagy sporteredményükkel kiérdemelték. A gyerekek neve egy büszkeségfalra is felkerült. Az intézményben egyébként régóta kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás. „Azt gondolom, hogy nagyon fontos […]

A terem szinte megtelt érdeklődőkkel.

Fedezzük fel családunk történetét! – Családfakutatási előadás az Ózdi Városi Könyvtárban

Számos érdeklődőt vonzott a Fedezzük fel családunk történetét! című előadás, melyet a könyvtár nagytermében tartottak meg péntek délután. Az esemény az Internet Fiesta programsorozat keretein belül valósult meg, melyet több mint két évtizede szervez meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. „Az idei évben az Internet Fiesta programsorozat március húsz és […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.